Csányi Vilmos

A valóban morális személy számára a követendő szabályok nem úgy jelennek meg, mint amelyeket külső befolyásra kell követnie, hanem olyan nyilvánvalóságokként, amelyek teljes mértékben saját, belső meggyőződéséből fakadnak. Nagyon hasonlít ez arra a tulajdonságunkra, hogy ha beszélünk egy nyelvet, akkor mindig képesek vagyunk a még sohasem hallott vagy olvasott mondatról is eldönteni, hogy az a nyelvünk szabályai szerint való vagy nem. Vagyis szabályfelismerő képességünk olyan fejlett, hogy a szabályokat új, eddig nem ismert esetekben is tudjuk alkalmazni. Az erkölcsi szabályok olyankor is érvényesülnek, amikor az adott esetre nincsen tételes törvény.

A hatalmi játszmákban a szövetségek és az ellenszövetségek nagyon képlékenyek, a pillanatnyi érdekek formálják őket.

A ráció segít abban, hogy teljesen megbízhatatlan elemekből, mint amilyenek például az emberek, megbízható, jól működő struktúrákat hozzunk létre, mint amilyen a rendőrség, a bürokrácia, a tudomány. A társadalom, a tömeg, amely valójában primitív, és számtalan ösztönös reakciója van, ha magára hagyjuk, könnyen megvadul, és önnön értelmes léte ellen fordul. Különös szokások, hiedelmek tűnhetnek fel, ha ezeket nem fojtjuk el idejében, akkor később nehéz lesz a dolgunk.

A jó minden társadalomban más. Egy a társadalmon kívüli entitás nem lehet se jó, se rossz. A társadalom léte, működése szempontjából lehet valamit jónak vagy rossznak tekinteni, de ez a külső entitásról magáról nem árul el semmit.

Nem a tett önmagában, hanem a tettek sorozata, a történet a meghatározó.

Minden kultúra bonyolult gondolatok, érzelmek, cselekvésformák, és számtalan tárgy aktívan összefüggő kapcsolata. Ahogyan ezek változnak, úgy változhat a jelentése annak a néhány sornak, amit adott korban jónak, szépnek, "mű"-nek gondoltak.

Nem elég, hogy sok pénzed van, az is fontos, hogy mire költöd, miféle világot szerkesztesz magad körül a pénzed segítségével.

Minden befejezett ember azonos a megtörtént történetével. Ami az emberből tényleg létezik, és nem is múlik el belőle, az a története. Ez a létezés különleges, anyagtalan, örökkévaló formája. Az emberi történetet nem lehet meg nem történtté tenni, visszacsinálni. Meg lehet bánni, el lehet felejteni, lehet másképpen elmesélni, ki lehet színezni, de ez a megtörtént történeten semmit sem változtat.

A szeretet, a szerelem, a gyűlölet minden korban működik, legfeljebb az ezeket kifejező nyelv változik.

A társadalom növekedése, az emberek szaporodása az alapvető hajtóerő, és amit mi a tudomány és technológia nagyszerű áldásainak tartunk, azok tulajdonképpen csak kétségbeesett kísérletek a társadalom stabilitásának megőrzésére, egyfajta menekülés előre. Tehát nem mi serkentjük a haladást, hanem a társadalom növekedése kényszerít minket arra, hogy a pillanatnyi stabilitás érdekében új megoldásokat, új mechanizmusokat, új technológiákat alkalmazzunk. Ezt a kényszerítő folyamatot azért nevezzük "haladásnak", hogy jobban hangozzék, hogy valami pozitív kicsengése legyen, és az emberek a változásokat ne kényszernek, hanem valamiféle áldásnak fogják fel.

A művészet éppen azáltal nagyszerű, hogy mellőzi a funkcionális racionalitást.

Az ember csak igazi közösségben nyerheti el személyes identitását, csak ott alakíthatja ki azokat a kapcsolatokat, amelyekre bánatában, örömeiben, esetleg szenvedésében szüksége van.

Sokkal logikusabb azt feltételezni, hogy ha van Isten, az a változatos emberi működésében leli örömét, és nem birkanyájként viselkedő önállótlan, szerencsétlen lényt kívánt teremteni.

A létezés gyönyöre nem arányos a létezés időtartamával. A tartalom függvénye. És te vagy számomra a legértékesebb tartalom.

A tudományos érvek mögött valamilyen gyakorlati tény, tapasztalat, megfigyelés, kísérlet kell álljon. Gyakorlati bizonyíték nélkül a filozófia nem egyéb, mint az emberi elme sikamlós és csapodár szórakozása.