Arany János

Egyszerre, mint árny, tűn el az imádott, És mint a rózsafelhő, nem sajátod; - Perc a tiéd, egy perc, az isteni!

Egyszerű dal, egyszerű sziv s lélek Sorsosi az avatag fedélnek! - Földi ember kevéssel beéri, Vágyait ha kevesebbre méri.

Oh! ne nézz rám oly sötéten Pályatársa életemnek, Mint midőn az őszi-felleg Húzza árnyékát a réten; Nézz szelíden, nézz mosolygva: Férfié az élet gondja.

Akár csillag legyen, biztos éji lámpa, Akár bujdosó láng - én megyek utána!
Mért féljek követni, ha lidérc is? hiszen Akkor is jó helyre - temetőbe viszen.

Nem hallok, nem látok: Keresek világot: Oh, ha most valaki egy sugárkát adna! Bár a látás után szivem megszakadna...

Láncaid lehulltak s im azontúl soká Félve lépdel lábad, amikép megszoká.

Azok a magyarok, kik e hazát Véren vették, vérrel ótalmazák, Azok a magyarok, ha riadót fúttak, A halál képétől nem messzire búttak.

Sose törjön félre kedved csizmasarka, Legyen örömödnek bugyogója tarka, Ne legyen életed rövid, mint nyúl farka, A sorsnak irántad ne legyen szűk marka.
Boldogságod fénye legyen szép szivárvány, Rajta, mint egy hídon, szép tündérek járván, Ne bántson a métely, sem másféle járvány, Hanem oly erős légy, valamint a márvány.

Ha galambot adnál, az sem lenne káros, Akkor azt kívánom: legyen élted páros, Rétesed a túrót ahányszor takarja, Annyi boldogsággal légy te eltakarva. Örömed legyen a cékla pirossága, Reményed a zeller zöld-szín koronája, Napjaid legyenek édes ízű kompót, Meg ne keserítse gyógyszertári kontó.

Ha pedig nem volna enni, innya semmid, Akkor az én múzsám sem kívánhat semmit, Ha se malac, pulyka, ha se kappan, sem lud: Áldjon meg az Isten magától, ahogy tud.

Természete az már az emberfiának, Minden jót kívánni felebarátjának; Vagy ha nem is mindég - egyszer esztendőben, Ha érzelme nem fér a teli bendőben.

"Illyen a szerencse?" (...) "Ha ma égig emelt, holnap alád megyén."

S ha élet ez álom: miért oly zsibbatag? Kimerült, kifáradt, egykedvű, sivatag?

Hajt az idő gyorsan - rendes útján eljár - Ha felűlünk, felvesz, ha maradunk, nem vár; Változik a világ: gyengül, ami erős, És erős lesz, ami gyenge volt azelőtt.

Olyan marsra lábam se billentem, Hogy azt bántsam, aki nem bánt engem.