Arany János

Kettős úton halad az emberi élet: Egyik a gyakorlat, másik az elmélet.

Mint róka, az által esik kelepcébe, Hogy nagyon is bízik a maga eszébe S ravaszul sokat mer.

Végre a félelmet nem győzi, nem állja, Mert az maga magát növeli, táplálja, Mint az örök szomj a vízi-betegséget.

A hír, ha kivált rossz, mint levegő, terjed, Nehéz kikerülni hogy bé ne lehelljed.

Közönyös a világ... az ember Önző, falékony húsdarab, Mikép a hernyó, telhetetlen, Mindég előre mász s - harap.

Szegénynek drága kincs a hit. Tűrni és remélni megtanit.

Gyönge az a lélek, mely az élet súlyát Nem bírva, leroskad a pálya felén; Nem férfi az, aki fölveszi a gyilkot, Melyet vigaszul hagy a futó remény.

Csak tűrj, mint a bárány, Míg megállhatsz kurta lábod szárán.

És midőn magad vagy egy szobába, Az igazat megmondhat'd vaktába.

Ha semmid sincs, van szép szabadságod.

Rossz időket érünk, Rossz csillagok járnak. Isten ója nagy csapástól Mi magyar hazánkat! -

Felséges királyom! keserű az nékem, Amit jelenteni gyász kötelességem; Keserű, mert vízzé csak nem válik a vér, Csak testvér marad az, aki egyszer testvér.

S néki, míg a sír rá nem lehell, Mindig tűrni és remélni kell!

Nekem áldott az a bölcső, mely magyarrá ringatott.

Majd a karácsony hozza végül Az apró szívek örömét; De a "bubus" már nagy szakértő, Bírálva hordja meg szemét, S ha nem drágát hozott az angyal Ajak lepittyed és befagy; Biz, édes Jézuskám, te is már A luxus terjesztője vagy!