Anna Gavalda

A boldogságra arról a zajról lehet ráismerni, amit akkor csap, amikor elhagy bennünket. (...) A szerelem viszont éppen az ellentéte. Azt arról a felfordulásról ismered meg, amit a megérkezésével okoz.

Mindent elsirattam. Mindent, amit utáltam magamban, (...) mindent, amit elveszítettem az idők során, amióta abban a korban vagyok, hogy megértsem: van, amit örökre veszítünk el.

Ide hallgass, kis haver: boldogtalannak lenni sokkal könnyebb, mint boldogulni, márpedig én ki nem állhatom, ha valaki beéri a könnyű megoldással, ki nem állhatom a siránkozókat! Boldoguljál, a teremtésit! Tegyél a boldogságodért!

Amikor röhögtetünk másokat, megmelegszik a szívünk tája, aztán már olyan, mint a drog: minél nagyobb a röhögés, annál jobban hajtod.

Jobban szerettem, ha irányítanak, jobban szerettem azzal áltatni magam, hogy csak szenvedő alanya vagyok az eseményeknek. Inkább nosztalgiáztam vagy álmodoztam. Azt sokkal könnyebb volt...

Ki voltam szolgáltatva ennek a nőnek, a hamiskás mosolyának, amikor a sötétben fekve úgy tett, mintha eltévesztené a nevemet. Adtam a sértődöttet, de valójában teljesen kétségbeestem. Ilyenkor még vadabbul szorítottam a karomba, mint előzőleg a képzeletemben. Ha az egyikünk így játszadozott, akkor a másik rendszerint szenvedett. Teljesen abszurd volt az egész.

Nem akarom többé várni, hogy felhívj, nem akarok folyton vigyázni arra, nehogy beleszeressek valaki másba, azzal fekszem le, akivel csak akarok és amikor akarok, nincs szükségem lelkifurdalásra. Tulajdonképpen neked van igazad, könnyebb az életet lelkifurdalás nélkül élni...

Mindent el lehet temetni, a barátokat, az álmokat, a szerelmeket, és ha megvan, akkor hurrá, akkor jöhet a ráadás! Ez aztán az élet, kedves barátaim! Együtt maradnak, csak azért is, mert ők megmutatják, és élik tovább a kis szánalmas, eseménytelen életüket. És az a sok kavarás, a sok tipródás...

Fájdalmat okozott neked. Mert a döntése egyszerre kétségbeejtő és megnyugtató is. Mert rossz, persze, hogy boldogtalannak látlak, hiszen én magam is annyi szenvedést okoztam... És mert jobban szeretném, ha most túlesnél a nagy fájdalmon, mint ha egész életedben szenvednél egy kicsikét. Mert azt azért látom, hogy minden ember szenved egy kicsikét, épp csak egy kicsit, csak annyit, hogy mindent elszúrjon...

El kéne gondolkodnod azon, amit most mondtam, szerintem nem hülyeség. Azok az emberek, akik belül kemények és merevek, jó nagyot suhintanak az életben és folyton fájdalmat okoznak, míg azok, akik belül puhábbak... nem, nem is puhák, hogy mondjam, inkább... rugalmasak, azok felfogják az ütéseket is, és nem szenvednek annyira... Szerintem ki kéne próbálnod a jokarit, sokkal élvezetesebb. Beleütsz a labdába, és nem tudod, hogy fog visszajönni, de biztos, hogy visszajön, mert ott a madzag, és ez valami csodás. Nekem például... tudod... gyakran van olyan érzésem, hogy én vagyok a te jokari-labdád...

Volt valahol ezen a földön egy nő, lehet, hogy csak két lépésre, de lehet, hogy tíz kilométerre tőlem, és egyetlenegy dolog számított, csak az érdekelt, hogy el tudjon érni. Tele voltam bizakodással, energiával. Azt hiszem, abban az időszakban elégedett voltam az életemmel. Mert ha nem volt is velem, legalább tudtam, hogy valahol létezik.

Elhervasztottam. Mert nekem ő csak az a valaki volt, akire mindig számítani lehet. Akit elő lehet venni. Aki kéznél van. Aki fölveszi a telefont. Vigyáz a gyerekekre. Aki főz. Mint egy vesztapapnő, aki az általam keresett pénzből gazdálkodik, aki szépen elrendezi a körülöttünk lévő dolgokat, hogy minden rendben menjen, és közben sose panaszkodik. Sose láttam tovább az orromnál. Hogy meg akartam-e tudni valaha bármilyen titkát is? Soha semmit. Sose faggattam önmagáról, a gyerekkoráról, az emlékeiről, a bánatáról, fáradtságról (...), a reményeiről, a csalódásairól, az álmairól, semmiről. Érted? Soha. Egyszer sem. Nem faggattam semmiről. Nem is érdekelt semmi.

Rettenetes helyzetbe kerültem: elvesztettem azt, akit valóban szerettem, és rá kellett döbbennem, hogy a másikat is tönkre tettem. Szép kilátások... elvesztettem életem legnagyobb szerelmét, és itt van helyette egy nő, aki velem marad, de csak azért, mert nem akar másik henteshez vagy új fűszereshez járni.