Idézetek a zenéről
S a zongorán újra szól egy dal, Hogy hangszerbe zárt szívem él! De tartozom még egy álommal, S hangom után talán megfordul a szél.
Az igazi művészet, mint a mozarti felhangzás, tökéletesen érthető, és tökéletesen megmagyarázhatatlan.
A hangok, az akkordok második nyelvvé váltak a számomra, és gyakran megesik, hogy ennek a nyelvnek a szókészletével fejezem ki az érzéseimet akkor, amikor a hétköznapi beszéddel kudarcot vallok.
A zene elképzelhetetlen tudás, szavakkal kifejezhetetlen; közvetlenül, a nyelv és a gondolatok segítsége nélkül áramlik az ember ujjaiból a hangszerbe.
Az ember látja a fehér meg a fekete billentyűket egymás mellett, hallgatózik, és tudja, hogy a billentyűk között valahol el van rejtve a zene. Ám ha az ember nem tanul elég szorgalmasan, ott is marad, nem lehet előcsalogatni. De ez még nem minden. Ugyanott rejtőzik az összes zene, amelyet majd csak később fognak megírni. És az ember csak nézi a fekete meg fehér billentyűket, és úgy érzi, bármelyik pillanatban megmozdulhatnak.
- Gondolja, hogy van a zenében annyi erő, ami az embert meg tudja változtatni? Vagyis hogy amikor valami zenét hallunk, egyszer csak megváltozunk. (...) - Hát persze. Előfordul. Valamilyen élményt átélünk, és ettől megtörténik bennünk valami. Mint a vegyi folyamat, olyan ez. Ha az élmény után megvizsgáljuk a szívünket, kiderül, hogy a bennünk lévő mérték megugrik néhány beosztást. A bennünk lévő univerzum egy fordulatnyit tágul. (...) Igaz, hogy csak néha, de van ilyen. Olyan, mint a szerelem.
A kitaszítottság, a kívülállóság hangja volt. Az a pulzálás volt, ami ott lappangott mindenben, és soha nem engedte, hogy megfeledkezz arról, hogy idegen vagy, hogy soha nem érinthetsz meg semmit, mert fáj. Olyan érzések, amelyeket nem lehet szóban kifejezni, most kiömlöttek az erősítőkből és betöltötték a termet.
A zenében nincs helyes vagy helytelen, tudod? Csak minden egyéb a kettő között.
Néhány ember azt hiszi, hogy szereti a zenét, de fogalmuk sincs, hogy valójában mi a zene.
Ha hallasz egy dalt, ami sírásra késztet, és már nem akarsz többet sírni, akkor nem hallgatod többé azt a dalt.
Nem akarom megmagyarázni a szövegeimet. Azt akarom, hogy mindenki a saját asszociációit hallja ki belőlük. A szerelmet mindenki másképp éli át.
Mindig gyűlöltem a vidám zenét. Egy dalban a melankolikus szemszög egyszerűen vidámmá tesz engem.
"A megöregedett és megifjodott kontinens felett" mint valami óriási szivárvány ível végig a világ leggazdagabb dallamkultúrája, a Közép-tenger klasszikus zenéje, a gregorián ének. Minden dallamszövés forrása és mintaképe, telített bőség, túlcsorduló gazdagság ez a melodika, kisajtolt nedve elvirult világtájaknak, ezredéves szüret. Birodalma az emberi hang természetes dallamosságában gyökerező, örök törvények szerint tenyésző-hullámzó melódia-erdő, az egyszólamú zene legdiadalmasabb kivirágzása.
A schuberti zene egyszerre lelkesít és rombol. Ez a lényege a romantikának, ebben az értelemben Schubert a tömény romantika.
Van egyfajta tökéletlen zene, ami éppen tökéletlenségénél fogva ragadja meg az ember szívét.
Facebook
Pinterest