Idézetek a tudományfilozófiáról
Az elméletekkel valójában semmit sem lehet kezdeni, puszta képzelgések. Ezért állandóan változnak. Amikor Amerika még új országnak számított, az emberek hittek valamiben, amit flogisztonnak hívtak. Hallottál róla? Nem? Nem számít, mert annak sem volt semmi köze a valósághoz. Azt is hitték, hogy négy testnedv szabályozza a viselkedést. És hogy a Föld csak néhány ezer éves. Most történetesen éppen azt hisszük, hogy a Föld négymilliárd éves, valamint hiszünk a fotonokban és az elektronokban, szilárdan hisszük továbbá, hogy az emberi viselkedést olyasmik irányítják, mint az ego és az önbecsülés. És meg vagyunk győződve róla, hogy a mi hitünk tudományosabb és igazabb. (...) A száz év múlva élő emberek visszanéznek majd ránk, és nevetnek. Az mondják: "Tudod, miben hittek valaha az emberek? Fotonokban és elektronokban! El tudsz képzelni ilyen hihetetlen ostobaságot?" Jót mulatnak, mert ők már a saját még újabb, még jobb, még tudományosabb képzelgéseiket dédelgetik.
Több szem többet lát! Világos tehát, hogy ha egy-egy jelentős, de még kiforratlan elképzeléssel többen foglalkoznak, nagyobb a valószínűsége az új felfedezésnek.
A tudomány, vagyis a haladás érdeke az kívánja, hogy az érdekes, új gondolatokat, problémákat, sejtéseket a kutatók legszélesebb köre minél hamarabb ismerje meg, még akkor is, ha a nyilvánosságra hozott elképzelések nem mindig a legalaposabb munka kiérlelt eredményei.
A mű és alkotója az idők folyamán egyre jobban eltávolodnak egymástól, és csupán a tudományos teljesítmény - az, ami szerzőjétől függetlenül az utókorra marad - ítélhető meg igazi értéke szerint.
A valóságban a tudomány maga is sokkal inkább egy nagy rendetlenség, ami szeszélyesen, szakaszokban halad előre, időnként zsákutcába jut, máskor pedig a legváratlanabb eredményeket produkálja.
Egy klasszikus hasonlat szerint a tudomány olyan, mint egy világos gömb, amely sötét térben lebeg. A gömb belsejében vannak a tudományos ismeretek, körülötte pedig egy határtalan, ismeretlen birodalom található. Minél nagyobb a tudásunk, annál nagyobb a világos gömb. A nagyobb gömb egyre nagyobb felületen érintkezik a külső sötét térrel, és ezért egyre több a megválaszolatlan kérdés. Ezek a megválaszolatlan kérdések a gömb felszínét borítják, a külső térben pedig csupa olyan kérdés lapul, amelyekről azt sem tudjuk, hogy ilyen kérdés egyáltalán létezhet.
Az elvont tudomány és a bizonyítás egyedüli tárgyai a mennyiség és a szám, s minden próbálkozás, amely az ismeretek tökéletesebb fajtáját ezeken a határokon túlra is ki akarja terjeszteni, merő szofizma és csalóka ábránd.
Nem hiszek a személyes Istenben, s ezt a felfogásomat sohasem titkoltam el, hanem mindig világosan kifejezésre juttattam. Ha van valami bennem, ami vallásosnak nevezhető, az az a határtalan csodálat, amelyet világunk szerkezete ébreszt bennem, világunké, amennyire azt tudományunk feltárni képes.
A "mert" szó egy ismeretlen istennek állított oltár.
A világon mindenhol, nálunk is, egyre gyakrabban érik támadások a tudományos világot. (...) Sokszor azonban a tudomány gyakorlatától nagyon távol állók, jogászok, botcsinálta filozófusok, saját szakmájukat sohasem művelt fizikusok a tudományok illetékességét, a tudomány egészét vonják kétségbe. Teszik ezt egy olyan korban, amely kizárólag a tudományok aktív művelésének köszönheti korszerű mezőgazdaságát, erőműveit, közlekedését, kommunikációját, gyakorlatilag a közel hétmilliárdos emberiség elemi létfeltételeit.
Ha a tudósok új tudományos adatok nélkül "feltupírozzák" a mondandójukat, akkor már nem csupán tudományról van szó, hanem egy bizonyos nézőpont hirdetéséről - nevezetesen azt akarják sugallni, hogy a területük a valóságosnál érdemesebb a finanszírozásra, a figyelemre és a kezelésre. Ha hatásos üzenetet akarnak küldeni a politikusoknak, akkor valójában a tudomány segítségével politizálnak.
Nyilvánvalóan nem lehet a tudomány elfogulatlan művelője az az ember, aki mélyen hisz Istenben.
Bárki halandó, még ha természetes adottsága a semmivel lenne is egyenlő, eljuthat a lángelmék számára fönntartott királyságba, föltéve, hogy szomjúhozza az igazságot és nem szűnik meg figyelme teljes odaadásával törekedni rá.
A természettudomány szolgál az emberiség fejlődésének legjobb mércéjéül; csak amennyire az ember a természetet ismeri, annyira ismeri önmagát.
Egy jó tudós mindig megkérdőjelezi saját elméleteit és feltételezéseit.
Facebook
Pinterest