Idézetek a tudományfilozófiáról
A tudósban is és a költőben is a gondolat elfogulatlanságát kell tisztelnünk.
A tudománytörténet a képzeletünket túlhaladó fogalmak elfogadásáról szól.
Vannak emberek - nők és férfiak -, akik nem elégszenek meg az istenekről és óriásokról szóló regékkel, s nem kötik le gondolataikat a hétköznapi élet problémái sem: távcsöveket építenek, mesterséges holdakat bocsátanak fel, gyorsítókat terveznek, és vég nélküli órákat töltenek íróasztalaik mellett, hogy az összegyűjtött adatok tömegéből kihámozzák azok értelmét. Az Univerzum megértését célzó kutatás egyike azon kevés dolgoknak, amelyek az emberi létet egy kevéssel a komédia fölé emelik, s valamit kölcsönöznek neki a tragédia méltóságából.
A modern emberiség óriási hasznot húzott a tudományok diadalmas előrehaladásából. A modern világ kényelme a tudomány eredményeire épül. Mindannyian haszonélvezői vagyunk. De ennek ellenére még mindig ragaszkodunk hajdani illúzióinkhoz, ha illúziók voltak, és képtelenek vagyunk elfogadni a tudományoknak azt az üzenetét, hogy nem vagyunk itthon ebben a világmindenségben. Hogy a világmindenséget nem nekünk szánták, és egyáltalában senkinek és semminek sem szánták.
Az univerzummal kapcsolatban egyetlen dolog érthetetlen: az, hogy érthető.
Nehéz elfogadni, hogy mindez csak egy parányi csücske egy nyomasztóan ellenséges Univerzumnak. És még nehezebb felfogni azt, hogy ez a mai Világegyetem elképzelhetetlenül szokatlan kezdeti feltételekből fejlődött ki, és vagy dermesztő hideg, vagy elviselhetetlen forróság vet majd véget neki.
Úgy véljük, hogy a csillagásznak a következő célt kell követnie: be kell bizonyítania, hogy valamennyi égi jelenséget egyforma, kör alakú mozgás hozza létre (...), mert csak ez a mozgás illik isteni természetükhöz.
Az egyik legalapvetőbb dolog, aminek meg kell változnia a jövő orvoslásában, az a szemlélet, hogy a gének jelentenek megoldást minden betegségre.
Ma már tudjuk, hogy törekvéseink az egyre nagyobb biztonságra és az egyre nagyobb kényelemre a pusztítás és a pusztulás veszélyét is magában rejti. Ma már tudjuk, hogy megvan a hatalmunk rá, s talán még a hajlamunk s felelőtlenségünk is arra, hogy megsemmisítsük önmagunkat.
Az élettelen tárgyak - sziklák, kövek, dombok, porszemek - tartósabbak, mint mi vagyunk, igaz, csiszolódnak, kopnak, felőrlődnek, átalakulnak, jobban beleillenek ebbe az univerzumba, mint mi.
A lét élettelen és élő formája között a kapcsolat ellentmondásos. Kompatibilitásuk, összeillésük részleges, töredékes. A fizikai világ lehetővé teszi az életet, de korlátozza s pusztítja is. Élethalálharcot kell vívnia a létért ebben a világban.
Noha egy általános elmélet soha nem igazolható, érvényességében lehet bizalmunk, de ennek mértékét attól kell függővé tennünk, hogy mennyire próbáltuk bebizonyítani az ellenkezőjét.
Ha meg akarjuk állapítani, hogy egy szabály igaz-e, azt kell megpróbálnunk bebizonyítani, hogy hamis.
Most már tudom, hogy az európai ember meghódíthatja a naprendszert, még a napot is befoghatja, hogy gyárait hajtsa, elrepülhet a csillagokba, de sohasem lépheti át az anyag határát, bűnös keze nem vonhatja félre a függönyt, vak szeme soha nem pillanthatja meg a feltárult Íziszt!
Nem érdekel a politika, az elvtelen, lelkiismeretlen kompromisszumok, a kiskapuk és a féligazságok hányingerkeltő posványa. Legyen politikus az, akinek ehhez gyomra van. A magam részéről maradok a tudomány világánál, megpróbálom a teremtő gondolkodás képességét kibontakoztatni magamban, és nem ezzel homlokegyenest ellenkezően gondolataimat a legállatiasabb, kicsinyes ösztönök szolgálatába állítani.
Facebook
Pinterest