Idézetek a tudományfilozófiáról
Mindegyik tudományos forradalom elkerülhetetlenné tette, hogy a közösség elvesse a hagyományos tudományos elméletet egy vele összeegyeztethetetlen másik kedvéért, következésképpen mindegyik megváltoztatta a tudományos vizsgálódás számára hozzáférhető kérdések körét és azokat a kritériumokat, amelyek alapján a szakma eldönti, hogy mi tekinthető értelmes problémának és mi jogos problémamegoldásnak. Mindegyik úgy átalakította a tudományos képzelőerőt, hogy azt kell mondanunk: maga a tudományos munka színterét képező világ alakult át.
A váratlan felfedezés jelentősége nem csupán tényszerűségében rejlik, (...) az alapvető ténybeli vagy elméleti újítások a tudós világát minőségileg is átalakítják és mennyiségileg is gyarapítják.
Amit kísérlet mond, hitelesebb minden érvelésnél: a tények elpusztíthatják az érveket, de fordítva nem lehetséges.
Az új paradigma alapgondolatát szinte mindig igen fiatal vagy olyan ember találja ki, aki egészen kezdőnek számít azon a tudományterületen, amelynek paradigmáját megváltoztatja.
Egy matematikailag szép elmélet nagyobb valószínűséggel igaz, mint egy ronda, ami egyezik némi kísérleti eredménnyel.
A matematika úgy viszonyul a természethez, mint Sherlock Holmes a bizonyítékhoz.
Minden tudós egyetért abban, hogy egy olyan kérdés - bármely kérdés, lehet filozófiai, vagy másmilyen - amelyet nem lehet olyan formában megfogalmazni, hogy azt kísérleti úton tesztelni lehessen (vagy egyszerűbben fogalmazva, amelyet nem lehet úgy megfogalmazni, hogy: mi lesz, ha ezt megteszem?), az nem tekinthető tudományosnak; az kívül esik a tudomány tartományán.
Nagyon lenyűgöző az univerzum mérete, velünk, és egy piciny, a Nap körül keringő részecskével, a Földdel együtt. (...) Az ember egy széles körben kibontakozó dráma későn érkezett szereplője; lehet, hogy a hátralévők csak építőállványként szolgálnak a teremtéséhez? És ismét itt vannak az atomok, amelyekből változatlan törvények szerint épül fel a mindenség. Ezt semmi és senki nem tudja elkerülni: a csillagok ugyanabból az anyagból állnak, és az állatok is ugyanabból az anyagból állnak, és ebben a bonyolultságban, szinte rejtelmesen jelenik meg az élet - mint maga az ember is. Az ember nélküli univerzumról való elmélkedés nagy kaland: elgondolkodni azon, hogy az milyen volna ember nélkül - amilyen valójában is volt, hosszú történetének nagy részében, és amilyen ma is, a helyek nagy többségében. És amikor végül eljutottunk eddig a tárgyilagos szemléletig, és kellően értékeljük az anyag titokzatosságát és méltóságát, akkor objektív szemléletünket fordítsuk az anyagnak tekintett emberre, hogy az életet a legnagyobb mélységű általános misztérium részének lássuk, ami egy ritkán leírt tapasztalat megértését jelenti. Ez azonban rendszerint nevetésben, megértésre való törekvés eredménytelenségének élvezetében végződik.
A tudományos fogalmazványok mindegyike valahol az abszolút téves és abszolút igaz közötti felosztásos skálán helyezkedik el, de sohasem annak valamelyik végén.
Az egyik napon meg vagyok róla győződve, hogy létezik egy bizonyos típusú szimmetria, amelyben mindenki hisz, másnap viszont igyekszem rájönni annak következményeire, hogy mégsem létezik, és akkor engemet kivéve mindenki bolond. De jó tudósoknál megvan az a szokatlan dolog, hogy ha bármit csinálnak is, mialatt azt végzik, ők sosem olyan biztosak önmagukban, mint amilyenek mások szoktak lenni. Ők tudnak folyamatos kételyben élni, azt gondolva, hogy "lehet, hogy ez így van", mialatt azon dolgoznak, és egész idő alatt tudják, hogy "lehet, hogy ez így van". Sok ember ezt nehezen viseli el; azt gondolják, ez közönyt vagy ridegséget jelent. Ez nem ridegség! Ez sokkal mélyebb és melegebb megértést jelez, és azt jelenti, hogy az ember áshat olyan helyen, ahol ideiglenesen meg van győződve arról, hogy ott megtalálja a keresett feleletet, és amikor valaki arra jár és azt mondja: "Látta már, hogy odaát mi jött elő?", akkor felnéz, és azt mondja: "A mindenit! Rossz helyen ások!" És ilyen eset mindig előfordul.
Szükséges, hogy megtanuljuk mind a múlt elfogadását, mind az elvetését, olyasféle mérlegelés alapján, amely jelentékeny szakértelmet kíván. Valamennyi tárgy közül egyedül a tudomány foglalja magában azt a tanítást, hogy a megelőző generációk legnagyobb tanítóinak tévedhetetlenségébe vetett hit nagy veszélyt jelent.
A tudósnak egy csomó tapasztalata van a tudatlansággal, a kétellyel és a bizonytalansággal kapcsolatban, és azt hiszem, hogy ennek a tapasztalatnak igen nagy jelentősége van. Amikor egy tudós nem találja meg a problémával kapcsolatos feleletet, akkor tudatlan. Ha némi sejtése van arról, hogy mi lesz az eredmény, akkor bizonytalan. És ha állatian biztos abban, hogy mi lesz az eredmény, akkor még némi kételye marad. Kiemelkedő fontosságúnak találtuk, hogy a haladás érdekében el kell ismernünk a tudatlanságot, és helyet kell hagynunk a kétely számára is. A tudományos ismeret olyan állítások halmaza, amelyeknek bizonyossága különböző fokú - némelyek nagyon bizonytalanok, mások közelítőleg biztosak, és egy sem abszolút biztos.
Egy tudós soha nem biztos. Ezt mindannyian tudjuk. Tudjuk, hogy valamennyi állításunk csak közelítő állítás, amelyeknek bizonyossága különböző fokú. Ha állítunk valamit, akkor nem az a kérdés, hogy igaz-e vagy hamis, hanem az, hogy mi a valószínűsége annak, hogy az állítás igaz vagy hamis.
Abból, amit a tudomány tanít nekünk, arra a következtetésre juthatunk, hogy a természetben emberi léttől független rend van, olyan értelmes rend, amelynek a természet és az ember alá van rendelve.
A való világ problémáira csak interdiszciplináris megközelítéssel adható helyes válasz.
Facebook
Pinterest