Idézetek a tudományfilozófiáról
Ez a módszeresen dolgozó természettudomány nagy erőssége, és ez különbözteti meg az áltudománytól. Utóbbi a feltevéseit alátámasztó megfigyelési adatokat keresi, előbbi a cáfolatokat.
Kutatóként pontosan tudom, hogy minden feltételezésem és következtetésem a legjobb esetben is csak tapogatózás, ami arra vár, hogy a jövőbeni eredmények megcáfolják. Az áltudományok művelői és hívei ezzel szemben nem engedik, hogy az elméleteik ellen szóló bizonyítékok befolyásolják meggyőződésüket.
Senki sem lehet jó megfigyelő, anélkül hogy aktív elméletalkotó is lenne.
A meglepetés a világ szerkezetének velejárója. Bármennyi tudást is halmozunk fel, nem képes felvértezni minket a természet újabb meglepetéseivel szemben.
A fizikának soha sincs és nem lehet valamilyen minden időre kész, lezárt alakja, mert tartalmának végességével mindig a lehetséges észleletek végtelen bősége áll szemben.
A tudomány sikereinek megértése nem lehetséges anélkül, hogy látnánk, milyen nehézségek is vannak, milyen könnyen tévedhetünk, s gyakran milyen nehéz fölismerni, hogy mi legyen a legközelebbi teendőnk.
Egy dolog, amit senki nem érzékel, nem megismerhető, és ha nincs, aki megismerje, nem létezik.
A legjobb módszer egy tárgy legkisebb részleteinek alapos megismerésére, ha először a maga összességében vizsgáljuk meg a kiválasztott tárgyat.
Az új elméletek elfogadásának története gyakran a következő szakaszokon keresztül zajlik: az új gondolatokat először merő képtelenségnek tekintik, amelyek még említésre sem érdemesek, aztán jön egy időszak, amikor egy csomó egymásnak ellentmondó kifogást emelnek ellene, például: az új elmélet túl fantasztikus vagy csupán új szóhasználat; terméketlen vagy egyszerűen téves. Végül elérkezik az az állapot, amikor szinte mindenki úgy tesz, mintha mindig is ezt az elméletet vallotta volna. Ez rendszerint az általános elfogadás előtti utolsó állapot.
Az okok és okozatok hatalmas láncolatában egyetlen adat sem vizsgálható elszigetelten.
Az absztrakt tudományos vizsgálatok eredményeit a mérnök számításainak alapjául csak szigorú ellenőrzés mellett fogadhatja el.
A tudósnak nagyjából ugyanazokra a képességekre van szüksége, mint az elsőrangú drámaírónak, regényírónak, színésznek. Nem elég fölvázolni a természeti folyamatok cselekményét, jelmezt adni a szereplőkre és a szájukba adni a mondataikat; életre is kell kelteni őket. Csak az érzéki képzelet tud életet lehelni azokba a steril, élettelen szimbólumokba és szavakba, amelyekkel a tudósok kénytelenek másoknak átadni fölismeréseik lényegét.
A hétköznapi elképzelés szerint a tudós nem más, mint logikai tényfeltáró gépezet. Empirikus megfigyelések alapján hipotéziseket állít föl, majd ellenőrzi őket, és egyértelmű következtetéssel eljut a megoldáshoz. Még azt is lehetne mondani, hogy a tudomány elsődleges célja éppen a személyes, intuitív vagy más módon szubjektív prekoncepciók kiküszöbölése, a világ elfogulatlan, tárgyilagos elemzése. A tudománynak ez a felfogása azonban csak a felismerések közlésére, átadására koncentrál, és nem vesz tudomást arról a folyamatról, amelyben megszületnek a felismerések.
Az ember könnyen kaphat pozitív eredményeket, csak éppen ezeknek az értelmezése nehéz.
Egy tudósnak pont olyannak kell lennie, mint egy gyermek. Ha valamit lát, akkor azt kell elmondania, amit lát, akkor is, ha az az, amire számított, hogy látni fogja, és akkor is, ha nem. Először láss, azután gondolkozz, majd ellenőrizz. De először mindig látni kell. Máskülönben mindig azt fogod látni, amire számítottál.
Facebook
Pinterest