Idézetek a tudományról
Három dolog volt leginkább, aminek okát folyamatosan kutattam, hogy miért így és nem másképp vannak, mégpedig a bolygók számát, nagyságát és mozgását. Ahhoz, hogy ezt merjem tenni, a nyugvó dolgoknak, nevezetesen a napnak, az álló csillagoknak, a köztes térnek az Istennel, az Atyával, a Fiúval és a Szent Lélekkel való szép harmóniája indított. (...) Mivel a nyugvó dolgok így viselkednek, semmit sem kételkedtem a mozgó dolgok megfelelő harmóniájában.
Előbb-utóbb minden természettudós beleütközik abba a problémába, hogy a kor tudományos színvonalán egy-egy kérdés megválaszolása lehetetlen. A kutató kénytelen a hit eszközéhez nyúlni, hogy továbbléphessen. Így válik a hit a természettudományos gondolkodásnak is valamilyen értelemben részévé.
Az értelmi adottságainkért mintegy ezer génpár felelős. Elképzelhetetlen, hogy a következő évtizedekben ezeket genetikai módszerekkel befolyásolni lehetne. Sokkal érdemesebb inkább tanulással kihozni belőlük a maximumot.
Fontos, hogy az emberek tisztában legyenek a természettudományok alapvető kérdéseivel, mert csak így hozhatnak megfontolt döntéseket a tudomány és a technika eredményeivel egyre jobban átszőtt világunkban.
Az ember űrrepülése súlyos csapást mért a papokra. Abban a levéláradatban, amely hozzám érkezett, elégtétellel olvastam sok levélíró vallomását arról, hogy a tudomány eredményeinek hatására megtagadták régi hiedelmeiket, meggyőződésükké vált, hogy Isten nincs, s hogy minden, amit nevében hirdetnek, kitalálás és ostobaság csupán.
A tudományos kérdések megválaszolásakor a valóság jelenségeiből és a kísérletek eredményeiből kell kiindulni, és nem bibliai idézetekből, vagy teológiai tételekből. Ezzel még nem követünk el szentségtörést, hiszen Isten éppúgy jelen van a természet törvényeiben is, mint a Szentírás szövegeiben.
A tudomány a tudás és az ismeretlen határán munkálkodik. Nem félünk elismerni, ha valamit nem tudunk. Nincs ebben semmi szégyellnivaló. A szégyen az, ha úgy teszünk, mintha mindenre tudnánk a választ.
Lehet-e megrázóbb élmény, mint 250 cm-es teleszkópon át egy másik galaxisra pillantani, százmillió éves kövületet vagy ötszázezer éves kőszerszámot tartani a kezünkben, megállni egy olyan hatalmas tér-idő szakadék előtt, mint a Grand Canyon, vagy meghallgatni egy tudóst, aki hunyorgás nélkül farkasszemet nézett az univerzum keletkezésével? Ez a tudomány szent mélysége.
A különféle vallásos szekták papjai... úgy rettegnek a tudományos haladástól, mint ördög a szenteltvíztől.
Tudós vagyok. Élvezetet találok a felfedezésben. Nem az ad élvezetet, hogy az ember valami újat teremt, hanem az, hogy rábukkan valami olyasmi gyönyörűségre, amely mindig is ott volt.
Ami értékes, azt mindig megdicsérem, tudom, mennyit jelentett nekem is a bátorítás. Hiszek a pozitív ösztönzésben. Ahol az ember megteheti, ott ne fukarkodjon a dicsérettel, a jó szóval. A tudományos munkáért a felismerés örömén, a szakma elismerő értékítéletén kívül nem sok egyéb jár.
Olyan korban élek, amikor az ember a megértés korlátait feszegeti. Mi több, később még ráébredhetünk, hogy nincsenek is ilyen korlátok.
A tudomány idővel főként jóra fogja használni hatalmát.
A tudomány, amely háborús fegyvereket készít, az békés dolgokat is előállíthat. Aki irányított rakétafegyvereket gyárt, az műholdakat is képes felbocsátani.
A tudomány története számos példáját ismeri az új, a korszakalkotó megállapításokkal való kezdeti szembenállásnak, de egyetlenegyet sem, amikor a valóban érvényes újat a viták nyomán végleg elvetették volna.
Facebook
Pinterest