Idézetek a természetről
Az óceán veszélyes és az ott dúló vihar rettenetes. De ez az akadály sem elegendő ok parton maradni.
Afrika (...) az emberiség bölcsője. Mikor az ember ott jár, úgy érzi, hogy kicsit odatartozik: érzi az állatok és az emberek közelségét. Ezt muszáj megismerni, mert érteni nem lehet, csak érezni.
Az erdő a határtalan kedvesség és jóakarat sajátos szervezete, amely semmit sem igényel a létezéséhez, de védelmet ad minden lény számára. Árnyat kínál még a favágónak is, aki elpusztítja.
Miután kimerítetted mindazt, amit az üzletből, a politikából, a mulatságokból és minden efféléből kaphattál - azt találod, hogy ezek egyikéből sem nyersz végső kielégülést és ezek mind mulandóak - mi marad hát? A természet.
Fáradt, kirojtosodott idegzetű, túlcivilizált emberek ezrei kezdik észrevenni, hogy a hegyekbe menni annyi, mint hazamenni; hogy a vadság szükségesség, és hogy a parkok és rezervátumok nem csupán mint a faanyag és öntöző folyók forrásai, de az élet forrásaként is fontosak.
A növények nedvei már zokognak a földben, és holnap rettentőt kiált a tavasz.
Fehér és csillogó, homogén és tiszta. Szenvedő és makacs az egyetlen hibájában, a nehézkességben. Kivételes eszközökkel rendelkezik, hogy kiszolgálja ezen hibát. Elkanyarodik, átszel, elönt, beszűrődik. Ez a fogyatékosság önmagán belül játszik is. Szünet nélkül elolvad, minden percben elhárít minden formát, megalázkodik, hasra fekszik a földön szinte holttestként, mint némely szerzetesek az imánál. Mondhatjuk, hogy a víz őrült, amiatt a hisztérikus szükséglete miatt, hogy egyedül saját nehézkességének engedelmeskedjen, mely a hatalmában tartja, mint egy fixa idea.
Az eső nem nekünk való hanem a gyermekeknek ha játék után elalusznak látják álmukban amíg szenderegnek az eső kis lábai merre futnak.
A természetet megtaláljuk és csakis azt találjuk meg a balsors napjaiban.
Francois-René de Chateaubriand
A szám csak egy a matematikai minőségek hatalmas sokaságából, amelyek segítenek megérteni és leírni a természetet. Soha nem fogjuk megérteni egy fa növekedését vagy a dűnéket a sivatagban, ha megpróbáljuk a természet szabadságát numerikus sémákra egyszerűsíteni.
A természet, a maga ravasz módján, egyszerű. Csakhogy éppen ezek az egyszerűségek nem mutatkoznak meg nekünk közvetlenül. Ehelyett a természet rejtvényeket hagy a matematikus-detektíveknek, hogy megfejtsék azokat.
A horizont ma ködökbe vesző, s a nagy világ egyetlen csöndes hómező.
A természet csupa veszély, és ha az ember rábízza magát a sodrására, az egyet jelent azzal, hogy feladta önmagát.
A sziklák leomlanak, a köveket kibányásszák, a folyók megváltoztatják medrüket, az erdőket pedig néha teljesen eltüntetik a favágók. De a hegyek, azok nem változtatgatják a helyüket és a formájukat. A Pireneusok most is pontosan ott van, és pontosan ugyanúgy néz ki, mint évszázadokkal ezelőtt.
A mezőn és az erdőben és az ott rejtőző állatvilágban, tulajdonképpen már minden kertben olyan valóság mutatkozik meg, ami végtelenül valóságosabb, öregebb, mélyebb és csodálatosabb, mint bármi, amit emberkéz alkotott, és ami ráadásul akkor is fennmarad még, amikor a gépek és a beton halott világa majd eltűnik, elrozsdáll és széthull.
Facebook
Pinterest