Idézetek a sírásról
Ne sírj, majd sírnak helyettünk az érzékeny fellegek. Kemény légy, mint a jogtalanság, vágj, mint a sás, ne sírj! Kísérjen, mint az eb, a hallgatás.
Így senki sem sírt, ahogy én sírok most. A téli éjbe magam siratom. Gyertyát ide! A vajudó pityergést hadd lássam elsápadni ajkamon.
Nincs földi boldogság a szeretet határain kívül. Ez minden. Ami ezen kívül van és értéknek látszik, az mind csak délibáb. A szeretet aranyát pedig csak a fájdalom forrasztja szorosabbra, a fájdalom tűzcseppjei. - Ezt jó tudni annak, aki sír.
Könnyzacskót teremtettek nekünk, mintha előre úgy tervezték volna, hogy sírni fogunk.
A pasik utálják a könnyeket. Túl sok nő használja a sírást zsarolásra.
Nem sírtam, hanem a szememből folytak a könnyek. Az, aki látott, persze könnyen azt hihette, hogy sírok. Az, amit csináltam, feltűnően hasonlatos volt a síráshoz: a szememből könnyek folytak. (...) Az ember nem sír ok nélkül. Még ha oka van, akkor is erőt vesz magán.
Nem, nemcsak az álmukban sírnak a háborúban megőszült idős férfiak. Sírnak ébren is... Csak az a fő, hogy idejében félre tudj fordulni.
A könny nyári zápor a léleknek.
Gyöngyöket szórtál, halk, égető gyöngyöket: pergő könnyeid.
Mit használ neked egy ezüst pohár, ha könnyel van tele?
Siratom, hogy sírsz, De én Éjszaka vagyok S a reggelre fogom rá a könnyeimet. Siratlak, mert élsz, Siratlak, mert bőszen kutatod Sírnivalódat, Siratlak, mert az enyém vagy, Siratlak, mert másként nem lehet, Siratlak, siratlak, siratlak.
Azért sírtunk, mert elvesztettünk valamit, és kaptunk valamit cserébe. És azért, mert elveszíteni és kapni valamit egyformán fájdalmas. És mert tudtuk, mit vesztettünk el, de még nem tudtuk szavakba önteni, mi az, amit kaptunk.
Az én könnyem nagytitkos messze tenger, És én úgy állok partja meredekjén, Félve és fázva, félig-húnyt szemekkel. És a szemem lehúnyni sem merem, Mert a tengereken sziszegnek az éjek, És elzsibbaszt egy szörnyű félelem; És a szememet kinyitni is félek. És úszni kellene és nem merek, Hiába hívnak messze tengerek; Csak reszketek, vacogva reszketek.
A síráshoz - akárcsak a szeretethez - egyszerre kell gyengének és erősnek lenni.
Lassan eltűnnek a kultúránkból a könnyek. Elképzelhetetlennek tartjuk, hogy egy férfi sírjon, s még egy nőt is "túlérzékenynek" kiáltunk ki, ha könnyekre fakad. Így tehát mindannyian magunkban sírunk, különben megkockáztatjuk, hogy esetleg gyengének vagy idegbetegnek neveznek.
Facebook
Pinterest