Idézetek a sírásról
Születéskor a férfiaknak bizonyára pont annyi könnycseppet osztanak ki, mint a nőknek. Mivel azonban nekünk tilos könnyet ejtenünk, jóval a nők előtt halunk meg; a szívünk felmondja a szolgálatot, a vérnyomásunk az egekig emelkedik, vagy a májunkat felfalja az alkohol, mert nincs rá mód, hogy bánatunk tava túláradjon. Mi, férfiak, azért halunk meg, mert nem áztatja elég könny az arcunkat.
Azt hiszem, (...) ezek amolyan női dolgok. Néha ok nélkül sírunk. Úgy érezzük, hogy bőgnünk kell, és akkor bőgünk. Miért? Azt csak a jó ég tudja.
Gyűlölt sírni. A könny érző lélekre és gyengeségre vall.
Ez az igazi tragédia: sírunk, ha nem kapjuk meg, amit akarunk, és még jobban sírunk, ha végül mégis a miénk lesz.
A Nap lement. És én még várok, várok. Terád várok. Nem jössz? És sírdogálok: Szivemre a bánat halk csöppekben csurog.
Ha sír valaki, az nem feltétlenül jelenti azt, hogy szomorú.
Az önuralommal megvert emberek fegyelmezett kétségbeesését szörnyűbb látni, (...) mint a fegyelmezetlenek zokogását, jajgatását hallgatni.
A könnyek sokfélék. (...) A testi fájdalom könnye bőséges, de nem elég meleg, a bánat könnye forró, és szinte nem cseppekben jön, hanem ömlik és zuhogva hömpölyög alá az ujjak között, melyekbe az arc szemérmesen eltemetkezik. Hasonlít ehhez a boldogság könnye, de ez nem rejtőzik el és hamarább elapad. Ezek rokonok, aminthogy rokonok a sírás és a nevetés általában, s rokon az öröm és a bánat, rokon a szeretet és a gyűlölet. A düh könnye egészen picike, és gonoszul megül a szem sarkában. Néha csak egy van belőle. A meghatottság könnye diszkréten, finoman alácseppen. Nagyon szép a szerelmes asszonyok zokogása, és az anyáké. Ezt a kettőt Isten egyenrangúnak veszi az imádsággal. Ezek olyan őszinték és fájdalmasak, mint a gyermekbőgés. Az erőszakos, álnok, apró és szétfolyó könnyeket, az álszenteskedés könnyeit - hogy nyögni kell, míg végre kijön - káromkodásnak számítja. Annál szebbek a befelé hullók, amelyektől ég a szem és elnehezedik a mell; vigasztalan az öregemberség szüntelenül folydogáló könnye, amely a nyomorúság híg vizéhez hasonlít. Ó, a könnyek sokfélék.
Az igazi, nagy fájdalomban, az igazi elesés után nem lehet sírni. Csak nézni lehet meredten az ütések zöld foltjait, a lélek véres sebeit és imádkozni lehet a megváltó könnyért. (...) Az igazi könnyek, a fájó, keserű könnyek a szív körül vannak. Ha ki lehet sírni őket, ha sokára is, ha lassan is, megkönnyebbül az ember. A könny elmossa a fájdalmat, lehűti a sebet, elzárja a vérzést... Ha azonban nem lehet, ha csak gyűlnek, keserednek, előbb vagy utóbb beléjük fullad a szív.
Nagyon gyakran megtörténik, ha az ember szerencsés, és rátalál valakire, mondjuk én férfi egy nőre, vagy te nő egy férfira, vagy nő nőre, vagy férfi férfira, aki valóban szereti - akkor lehet, hogy az első élmény abban a pillanatban, amikor rájövök, hogy most valakivel vagyok, aki tényleg szeret, a zokogás lesz. És a másiknak el kell fogadnia, hogy nem is tudja, hogy miért zokogok, de abban a pillanatban, amikor úgy érzem, hogy hazaértem, vagy végre kaptam valamit, ami eddig nekem még soha nem volt, akkor az első élmény a zokogás. Ha ezt a párom el tudja viselni, akkor minden rendben van. Ha nem, akkor baj van.
A könnyeknek szentségük van. A könnyek nem a gyöngeség jelei, hanem az erőé. Választékosabban beszélnek, mint tízezer nyelv. Az elsöprő fájdalom, a mély bűnbánat és a kimondhatatlan szeretet hírnökei.
Jaj, ezek a könnyek. Nem tudott tenni ellenük semmit. Csak jöttek valahonnan nagyon mélyről, jöttek, jöttek az emlékek nyomán, elöntötték a szemét és elhomályosították a sorokat.
A sírás a lelki és testi mámornak egyik legintenzívebb, majdnem azt mondhatnám, legperverzebb fajtája - zsongító jóság, bódító gyönyör a könny, veszedelmes szenvedély, kéjelgés, amit szemünkkel követünk el, öntudatlan szándékkal, ravaszul keresve azt a boldogító kielégülést, aminek tetőfokán kibuggyan fölizgatott, dagadt szemünkből. De ha a sírás akart és keresett mámor, majdnem boldogság - mi akkor a nevetés?
Nem tud sírni. Ez a legrettenetesebb. Nem tudom, hogy bírják a férfiak az életet sírás nélkül. Lehet, hogy erősebbek és bátrabbak, mint mi.
A könnyek jöttek, ahogy jöttek, miért kellene védekeznem ellenük? A sírás azt jelenti, hogy őszinték vagyunk. Őszinték saját magunkhoz.
Facebook
Pinterest