Idézetek az önbizalomról
Még mindig elég fitt vagyok. Mentálisan is készen vagyok és szeretem a kihívásokat.
A vezetést tekintve nem hiszem, hogy valaha ilyen erős lettem volna.
Soha ne hagyd, hogy a kételyek megbénítsanak. Hozz meg minden döntést, amit meg kell hoznod, akkor is, ha nem vagy biztos benne, hogy helyes.
Ne hagyd, hogy megtévesszenek! Nem az a lényeg, hogy szerintük nyertünk-e, hanem az, hogy mi úgy érezzük!
Merjünk álmodni. Ne szabjunk gátat az álmainknak. Megmászhatjuk a legmagasabb hegyet és belefulladhatunk egy bilibe, ha ez a bili kellőképpen nagy. És ha valaki azt mondja, nem vagyunk képesek valamire, feleljük azt, hogy de igen. Megcsinálom! Menni fog!
Ne hagyd, hogy az emberek átgázoljanak rajtad! (...) Ez a te életed. Ha kell valami, merj lépni, és kapd el, mert senki nem fogja tálcán eléd hozni azt, amire vágysz. A jókislányok mindig a második helyre szorulnak.
Még mindig körbenézek, hogy ki segít rajtam, és remélem, hogy valaki megveregeti a vállam, vagy a fülembe súg egy jó tanácsot. De senki nem viszonozza a pillantásom. Úgy tűnik, rajtam kívül senki más nem forgolódik, hogy ellesse valahonnan, mi a teendő. Miért érzem úgy, hogy én vagyok az egyetlen, aki össze van zavarodva, és aggódik amiatt, hogy jól döntött-e, hogy merre tart? Bármerre nézek, az emberek egyszerűen boldogulnak a dolgaikkal. Lehet, hogy csak utánoznom kéne őket.
Az önbizalom (...) olyan, mint a gyerek a vásárban. Pillanatok alatt el lehet veszíteni.
Mindig adódik egy pillanat az emberek életében, amikor rájönnek, hogy imádnak engem.
A döntések pár másodperc alatt születnek, s aztán egy életen át bűnhődik miattuk az ember. (...) Most azonban résen volt: tudta, hogy ezek azok a másodpercek, és hogy ezúttal nem fog hibázni.
Minden rendes ember örömmel veszi tudomásul, ha embertársai érdeklődésének középpontjába kerül, és ha az ember méghozzá fiatal, és van benne némi szellemesség és öntudat, s ha embertársai három fiatal, lángoló és elég csinos fiatal hölgy, akik vetélkednek azért a megtiszteltetésért, hogy mellette mehessenek, akkor ez mindenesetre megindokol némi belső elégtételt.
Az erdő legerősebb fái vagyunk. Mi kibírjuk a legnagyobb szelet is.
Elbúcsúzni olyasmi, amit az ember önmagával is megtesz: hű marad magához mások pillantásának a kereszttüzében is.
Ha a többiek megvonják tőlünk a szeretetüket, a figyelmüket és az elismerésüket, akkor miért nem vagyunk képesek egyszerűen azt mondani nekik: erre nincs szükségem, elég vagyok magamnak? Nem szörnyű rabságunk nyilvánul meg ebben, hogy erre nem vagyunk képesek?
Csodálatos, hogy a saját szépségének tudata mit tesz egy lánnyal.
Facebook
Pinterest