Idézetek az oktatásról
Az intelligencia egy bizonyos kvantuma velünk születik. Hogy ezt ki tudjuk-e hozni magunkból, környezetünktől függ. Senkiből nem lehet többet kihozni, mint ami benne van. De sokszor fordul elő, hogy kevesebb bontakozik ki, mint amennyi lehetséges lenne.
A gyereket be kell vezetni ebbe a mai világba, igen, fel kell készíteni, hogy tájékozódni és élni tudjon benne, hogy érdekeit felismerje és érvényesíteni tudja. De súlyos - a társadalom jövőbeli lehetőségeit is romboló - tévedésnek tartom azt a közkeletű felfogást, hogy a tanításnak, a tanulásnak - az iskolázásnak - a gyereket a társadalom (vagy kisebb közösségei) politikai, gazdasági vagy egyéb elvárásaihoz kell idomítania, szabnia, megfaragnia.
A tanár alapjában véve arra is tanítani akar, ami kívül esik tantárgyának keretein. Erkölcs, elvhűség, világnézet - mindegy, minek nevezzük.
Amit mi nevelésnek nevezünk, az nem egyéb, mint az agy programozása abban a korai szakaszban, amelyben még formálható. Az emberiség jövője a neveléstől, ettől a változtatható programrendszertől függ. Az emberiség történelme lényegében ennek a programozásnak a fokozatos változását tükrözi, és ha bárki összehasonlítja önmagát egy vad emberevővel, beláthatja, hogy az egyetlen lényegbevágó különbség kettejük eltérő nevelési programjában van. Ebből az következik, hogy a nevelés az emberiség egyik legfontosabb tevékenysége. Csodálatos lehetőségek felé nyit kaput, de ugyanakkor szörnyű veszedelmeknek teszi ki az emberiséget.
Arra is gondolni kell, hogy a nevelésnek milyen nagy befolyása van az emberekre. És erre a nevelésre nemcsak a szülőknek, a tanítóknak, a legközelebbi rokonoknak van befolyásuk, de a kívülállóknak, idegeneknek is. Ott van az élet ezernyi eseménye, ami sokkal nagyobb befolyást gyakorol az egyes emberekre, mint a tulajdonképpeni nevelés. Egyetlen színházi est, egyetlen rossz könyvnek az olvasása, egyetlen erkölcstelen kép a szülői nevelés minden eredményét leronthatja.
Ha valaki arra kényszerül, hogy megkövetelje magának a tiszteletet, azzal csak azt bizonyítja, hogy valójában nem is tanár. Egyszerűen rossz szakmát választott, neki nem az a hivatása. A tanár definíciója szerint olyan ember, akit önmagáért tisztelnek, nem pedig kötelességtudatból.
Amíg főiskolás az ember, nincs két hasonló nap. Mindig érheti meglepetés, elmarad az óra, nem megy be rá, teremcsere, tanárhelyettesítés, vagy egy eltévedt, esetleg elkésett csoporttárs. A rengeteg szórakozás, esemény, új ismeretek, utazások, váratlan fordulatok, új ismerősök, ezek azok, amik miatt az ember szeretne örökre diák maradni.
A mese az egyetlen hatékony etikai oktatás a kisgyerekek számára, mert abban van jó és rossz, a legkisebb királyfi megküzd a sárkánnyal, vagyis felveszi a harcot a rossz ellen. Van benne élet és halál, igazmondás és hazugság, vagyis minden, ami egy etikai világképhez tartozik.
A jó iskola kérdése nem az, hogy "lássuk, mit nem tudsz", hanem, hogy "mit tudsz", a te sajátos képességeid (és az intelligenciák legalább nyolcféle formája) szerint.
Az emberi agy, főleg a gyermeké, lágy viasz, amely befogad minden hatást, amelyet gyakorolnak rá: a nevelés készen ad neki csaknem minden véleményt, olyan korban, amikor még képtelen önmaga ítéletet alkotni.
A való világban valami sokkal többre van szükség, mint jó érdemjegyekre. Hívhatjuk rámenősségnek, kurázsinak, belevalóságnak, elszántságnak, virtusnak, agyafúrtságnak, merészségnek, állhatatosságnak és éleseszűségnek. Ez a tényező, bárhogy is nevezzük, sokkal inkább meghatározza az emberek jövőjét, mint az iskolai bizonyítványuk.
Az írás feltalálása éppen feledést fog oltani azok lelkébe, akik megtanulják, mert nem gyakorolják emlékező tehetségüket - az írásban bizakodva ugyanis kívülről, idegen jelek segítségével, nem pedig belülről, a maguk erejéből fognak visszaemlékezni... A tudásnak is csak a látszatát, nem pedig valóságát nyújtod tanítványaidnak, mert sok mindenről hallva igazi tanítás nélkül azt hiszik majd, hogy sokat tudnak, pedig a valóságban általában tudatlanok és nehéz felfogásúak, hiszen bölcsek helyett látszólagos bölcsek lettek.
Amikor azzal kell szembesíteni valakit, hogy az élet nem egy habos torta, az sosem könnyű, de nem szabad hazudni. (...) Azt hisszük, hogy jó, ha sterilizáljuk a gyerekek számára a világot, pedig nem: tudatosan fel kell készíteni arra őket, hogy a tetteiknek következményeik vannak. S a pedagógiának pont valahol ez lenne a célja, hogy felkészítse a gyerekeket.
Ha az ember jó társaságban tanulhat, ahol a tisztelet tanárok és diákok között kölcsönös, úgy élvezheti munkáját.
Nincs még egy szakma, amelyet szinte minden korban olyan erősen meghatározott volna az adott politikai, hatalmi konstelláció, mint a pedagógiát.
Facebook
Pinterest