Idézetek a nyitottságról
Ha arra törekszünk, hogy a másik embert olyannak lássuk, amilyen most, ebben a pillanatban, ezzel nagy lépést teszünk attitűdjeink megtisztítása felé. Nagyon kevés ellenszenves vagy visszatetsző vonást fogunk a többiekben fölfedezni, ha nem ítélkezünk fölöttük, ha nem vetítjük rájuk kicsinyes neheztelésünket. Múltbeli tapasztalataink a mai szeretetről mit sem mondanak. Emlékezni és látni - ez két külön dolog, szeretetre épülő kapcsolatok kiépítésében ezért vesszük oly kevés hasznát az emlékezetnek.
Ne becsüld le az eszed, mert van, mit csak akkor érezhetsz, ha van eszed, van, mit csak akkor érthetsz, ha van szíved.
Amikor a szíved ad, nemcsak a másik, de te is több leszel: ha közel engedsz magadhoz valakit, tekintetetekben fellobban az öröm fénye... s talán örökre ott ragyog.
A szemlélődés a nagy felfedezések atyja.
Sok időbe és utazásba telt megértenem, hogy nem csak egyetlen látható világ létezik, hanem annyi, amennyit képesek vagyunk felismerni. Meg kell tanulnunk észrevenni a napfény mellett az árnyékban létezőket, és azt, hogy a sár és az arany egyszerre része az ember jellemének.
Meddig bírod majd, a viharban most el ne tévedj, Van kiút, a bezárt szív, míg nyughatatlan, Álmodj úgy, most fedezd fel, mi a lelked mélyén Lángra gyújt, Csak fogadd el, és élj pont úgy.
A megérzés képessége nem helyettesítheti sem az értelmünket, sem a tapasztalásunkat, de igen nagy segítség lehet.
Milyen csodálatos lehet naponta örülni egy meglepetésnek, amellyel az új, előre nem látható jelen ajándékozza meg! Az örök, mindig megújuló jelen.
Nem tudjuk meg, kik vagyunk, ha nem akarjuk megtudni, kik leszünk.
Van esély a tisztánlátásra, ha képesek vagyunk eltekinteni a magunk zárt horizontjától.
Ha elkezdjük olyannak elfogadni az univerzumot, amilyen valójában, a döntéseink racionálisabbak lesznek. Nem mondjuk, hogy a nők alacsonyabb rendűek vagy boszorkányok, és ezért égessük meg őket. Vagy, hogy a melegek természetellenesek - mert valójában nem azok. Ha egyre többet tudunk meg a világról - és (...) a tudomány éppen ezzel foglalkozik -, akkor azt hiszem, elkerülhetetlen, hogy egyre gyakrabban döntsünk racionálisan.
Ne raktározd tovább a fájdalmat, engedd el, menj tovább, ne bénítsd magad olyan emlékképekkel, amik már soha nem történnek meg újra. Nyitottnak kell lenned az újra, mert másképp örökre benne ragadsz egy érzésben, ami, ha nem vigyázol, csak az őrületbe fog kergetni. Lépj túl rajta, nincs rá szükséged. Ha képtelen vagy rá, készülj fel a legrosszabbra: az utolsó boldogságcseppet is kicsavarja a szívedből, majd darabokra tépi, te meg semmit sem tudsz tenni ellene egészen addig, amíg meg nem érted, hogy a szeretet nem bánt, nem sebez, nem akar fájdalmat okozni. Ellenben támogat, fogja a kezedet, és erőt ad, hiszen nem fél melletted lenni.
A lényeg, hogy az ember természetesen, bölcs megnyugvással élje meg A boldogságot vagy a boldogtalanságot is akár, Érezzen, mint aki néz, Gondolkodjon, mint aki megy, S amikor örökre lehunyja szemét, jusson eszébe, bár meghal a nap, De a napnyugta gyönyörű, és szép az éjszaka is, mely rákövetkezik... Így van, így legyen...
Bármilyen problémáról legyen is szó, bárhol legyen is az, és bárki legyen is az érintett, neked egyetlen dolgod van: meggyőzni magadat az áhított megoldás igazságáról, és ezáltal valóra váltani azt.
Mindenféle érzelemmel találkoztam. Meghallgattam a kínból fakadó sikolyokat és a hahotákat. Minden, ami emberi, nyitva volt számomra. Mindent éreztem és értettem egyszerre. A világ elmékkel volt benépesítve, melyek mindenféle szélnél gyorsabban örvénylettek, menedéket és szabadulást keresve a változás kényszere elől, élet és halál dilemmája elől - célt, biztonságot, örömöt keresve; megkísérelve, hogy értelmet adjanak a rejtélynek. Az emberek mindenütt kavargó, elkeseredett keresésben éltek. A valóság soha nem felelt meg álmaiknak, pedig a boldogság ott volt a közelükben - ott, ahol soha nem keresték. És mindennek forrása az emberi elme volt.