Idézetek a nemzetről
Ha mind elmegyünk, senki földje lesz a földünk, bárki magáénak mondhatja. A népnek ott kell maradnia a földjén. Csak akkor tarthatja magát népnek, csak akkor marad övé a föld. És csak akkor lesz hová visszatérniük azoknak, akik elmentek.
Amerika az egyetlen társadalom, amely a barbarizmusból a dekadenciába fejlődött, kihagyva közben a civilizációt.
Magyarrá nem születik az ember, magyarrá lesz az ember.
Minden nemzetnek igazi lényét az asszonyon át lehet megismerni. A férfi az asszony ellentéte, ahol a férfi komisz, ott az asszony jó.
Ha van az angoloknak valami hibájuk, az, hogy egy kicsit tartózkodóak, és ez a tartózkodás csak néhány évi ismeretség után enged. Akkor aztán a szívélyesség mintaképei.
A magyarságban nem tudom, hogy honnan van ez az erő, a magyarság eltaposhatatlan. Ez több évszázados tapasztalat. A magyar nem birkanép, hanem hihetetlenül türelmes és rugalmas. Megtanult alkalmazkodni az idegen érdekek kijátszásához.
Az irodalom hivatott arra, hogy az emberi viszonyokat tisztán állítsa elénk. Hogy rövidtávú érdekek és ideológiai torzítások nélkül őrizze meg múltunkat a nemzet emlékezetében.
Az indiánok másképp élnek a világban (...). Menedéküket élő fák alkotják, s csak annyit vesznek el a természettől, amennyire szükségük van, aztán továbbmennek, és hagyják, hogy a föld magához térjen.
Háládatlan lélek a magyar. Aki kint él, azt becsüli, a hazatérőt eltemeti, elfeledi.
A pestiek elég gőgösek azt hinni, hogy nekik nemcsak a csillag ragyog másképpen, mint a vidékinek, hanem még a karbol is másképpen szaglik. (...) Ez mind igaz. Hanem azért mégis igaz az is, hogy "Budapesten mindent jobban tudnak". És ezért nem szabad haragudni, ezért nem kell orrolni, ezt nem kell gőgnek venni, s ezt nem kell kicsúfolni. Hanem ezért inkább hálát illik adni annak a rendje és módja szerint, mert megköszönni és megbecsülni való dolog az, ha egy országnak olyan a közepe, hogy nem csupáncsak a helyénél, az iderakott hivataloknál s a nagyságánál fogva metropolis, hanem a szellemi felsőbbségénél fogva is, amellyel mintegy neveli, magához emeli fel és szakadatlan haladásra kényszeríti a vidéket is.
- Hásze idenézz, Uram - bökdöste pipáját az öreg főangyal Erdély felé -, a magyar uraskodik és veszekszik a románnal. A román bámulja a felhőket és veszekszik a magyarral. Na ugye? A szász, az dolgozik, ez igaz s a veszekedésben mindég amellé áll, amelyik éppen erősebb. Na de kinek lesz haszna belőle? A szász, az fösvény, Uram, annak szőrös a lelke! Köll még valaki, akinek esze is legyen, meg szíve is s a munkához is értsen valamicskét, mert különben elviszi az ördög az egészet! Erre már az Úristen sem mondhatott egyebet, minthogy az éppen így igaz, s mivel pedig a zsebeiben már nem volt semmi, amit elővehetett volna, hát megteremtette a székelyt.
Egyszer majd a nepáli, szikkini, indiai és pakisztáni hegymászók s tudósok maguk indulnak kutatóútra hazájukban, s maguk veszik birtokukba a hegyeket minden gazdagságukkal egyetemben. Urai lesznek saját hazájuknak, s akkor az egész világ hegymászóit meghívhatják, legyenek vendégeik a Világ Tetején.
Kis hazánkban napról-napra viccesebb az élet, A történelem minősít országot és népet. Pénz talán még akad, csak sütnivaló nincsen, Aki tudott valamit, már elmenekült innen.
Az igaz literátor hozza le, mint egy második Prometheus az égből a bölcsesség szép világát; az terjeszt a nemzetekre dicsőséget és virágozást és közboldogságot, az teszi a jobbágyot meggyőződésből való kész engedelmű jobbággyá, az uralkodót a szívek uralkodójává, az embert emberré. Az vezeti végre a népet a józan értelem kötelein a maga kötelességeire, és a szív édes láncain a maga boldogságára.
Szomorú, hogy a magyar népben az ősi bizalmatlanság teljesen indokolt.