Idézetek a magányról
Negyvenévesen büszkén hirdettem, hogy mindenkit túl fogok élni. De arra nem gondoltam, hogy mennyire magányos lesz az ember, ha mindenkit túlél.
Más az egyedüllét és más a magány. A magány az, hogy lelkileg tényleg nincs senki, akihez fordulhatnánk. Az egyedüllét az azt jelenti, hogy a másik ember nincs jelen az életterünkben. Az egyedüllét az lehet egy vágyott dolog is.
Ha egyedül vagy, és belül káosz van benned, hiába vagy csinos külsőleg, a sok egyedül töltött idő valóban felszínre hozza benned a démonokat.
Akinek nincs barátja, annak gyásza sincs.
Az érzelmi éhezés létező valóság. Az érzelmi elhagyatottság és elutasítottság érzése fizikai és érzelmi fájdalmat okoz és pánikot kelt.
Könyvek lapjai között töltöttem az életemet. Emberi kapcsolatok hiányában papírszereplőkkel létesítettem kapcsolatot. A leírt történetek által éltem meg szerelmeket és veszteségeket, képzettársításokban tapasztaltam meg a kamaszkort. (...) Betűkből vagyok, mondatokból kreált karakter, kitalált történetek alakította képzelettöredék.
A Hold hűséges társ. Sosem hagy el. Mindig ott van, állhatatosan néz, ismer minket világos és sötét pillanatainkban is; örökké változik, ahogy mi is. Mindennap más változatában jelenik meg. Néha gyenge, néha sápadt, néha erős és nagyon fényes. A Hold megérti, mit jelent embernek lenni. Bizonytalanság. Egyedüllét. A tökéletlenség krátereivel tarkítottság.
Néha úgy gondolom, a bennem feszülő magányosság egyszer kirobban a bőrömön át, és néha nem vagyok benne biztos, hogy a hisztériás sírás, sikítás vagy nevetés bármit is megoldana. Néha olyan nagyon vágyom arra, hogy megérintsek valakit vagy megérintsenek, hogy érezzék, hogy szinte biztos vagyok abban, leesem valami szikláról egy alternatív univerzumban, ahol soha, senki nem fog megtalálni.
Az idő múlásával a magányon már csak nevetni lehet.
Borzasztó, hogy az ember egyedül van borzasztó, hogy van tudata csak ezért van egyedül vagy csak azt hiszi, hogy egyedül van.
Ez lenne hát a magány (...): hogy moccanni sem mersz, mert bántóan éles hangot ad minden.
Van az úgy, hogy mondunk dolgokat, de csak a csendet halljuk. Mintha magunkban sikoltottunk volna. Az pedig nagyon magányos érzés. De csak olyankor történik meg, ha nem igazán figyelünk oda. Ez azt jelenti, hogy még nem elég jó a hallásunk. Mert ahányszor megszólalunk, mindannyiszor van válasz. Maga a világ felel nekünk.
Szomorú, amikor mindenki tud rólad, de senki sem ismer.
Egyedül kell maradni, (...) ha fel akarjuk fogni a lét értelmét, ha a bölcsességhez akarunk elérkezni.
Nem rossz, ha az ember a társaság lelke és a bulik középpontja, de néha felbecsülhetetlen értékű, ha magunkra maradhatunk gondolatainkkal és elképzeléseinkkel.
Facebook
Pinterest