Idézetek a lélekről
Az ember képes megölni egy másik ember lelkét, megfertőzni, bűnbe rángatni úgy, hogy a megváltásra esélye sincs.
Kell a szemnek időnként a kitárulkozó sík, ahol szabadon csaponghat a látás, és a lélek visszanyerheti a jóleső érzést, hogy nagy a világ, hatalmas a tér...
Sirály sikoltoz s kövek, ameddig ellátsz: lelki otthonunk.
Van egy belső tájkép, a lélek földrajza; egész életünkben ennek körvonalait kutatjuk. A szerencsések, akik rátalálnak, megnyugszanak, körülfolyják, mint a víz a követ, és úgy érzik: hazatértek.
Ha nincs bennünk könyörület, ugyan mi más marad, amitől emberek lehetünk? (...) Ha az ember ragaszkodik a gyűlölethez, akkor minden mást elveszít.
ARC: "A lélek tükre" - ezek szerint van, akinek nagyon csúf a lelke.
Nő vagy, s ezért tudod, hogy bármi kis semmi mily csodát mível és hogy lehet lelket csinálni, új lelket egy kis semmivel.
A belső béke nem azonos a fegyelmezett viselkedéssel. Viselkedésünk mindig követi a lelki békét, ahogy a hullámok járnak a hajó nyomában. Ha minden cselekedetünknek egyetlen célja a béke, mindig tudni fogjuk, mi a teendőnk, mert csak azt kell tennünk, ami békénket óvja és elmélyíti.
Egy élet véget ér, lesz helyébe másik. Ám ha elkallódik a szív, a lélek fogollyá válik!
A lelket nem a stressz, saját súlya nyomja szét, amikor üres lesz.
Benyúlnak a lelkünk mélyébe Titkos, nagy ujjak, karmolók. Medrünkben megborzongunk félve: Rettenetes, végtelen ujjak És fölsírunk a süket éjbe.
Ha lelkem olykor kóbor kiskutya, ne kösd meg láncra, hagyd csak kóborolni, meglásd, magától sompolyog haza, nem kell örv hozzá s más effajta holmi, bundácskáját nem kell ám elporolni, csak hagyni kell, sorvassza bú s hideg: eszébe jut akkor majd jó kezed, mely hajdanán oly sokszor elbecézte s farkát csóválva visszaténfereg úrnője ringó-ringató ölébe.
Talán ez az egyik legizgalmasabb dolog. Amikor egy ember levetkőzik előtted, nem durván a bőrét mutatva meg, hanem a lelkét: finoman kibújik a valamelyik rárakódott szerepéből. Ez az igazi meztelenség, az őszinteség.
Az emberi szörnyetegek élete sivár. Egyetlen, megszállott vágy hajtja őket, minden más csak annyira fontos, amennyire hozzájárul a vágy kielégítéséhez. Az emberi érzések oly lassan mosódnak ki lelkük szövetéből, hogy szinte már csak akkor vesszük észre hiányukat, amikor teljesen eltűntek. A lélek nem hal el, amíg él a test. Rohamok kísérik a lélek haláltusáját: érzelgősség, szánalom, túlzott erkölcsi érzékenység, felesleges és esztelen hősiesség.
A halál pillanata az, amikor a lélek elhagyja az irányító központi erőt, de csak azért, hogy újabb kapcsolatokat létesítsen, hiszen természeténél fogva halhatatlan.
Facebook
Pinterest