Idézetek a küzdésről
Az áldozatok mindig azt várják, hogy mások harcoljanak helyettük és értük. Azok, akik nem akarnak áldozattá válni, harcoljanak önmagukért.
Bizonyos dolgoknak jobb, ha el vannak törve. Tökéletlenek. Kaotikusak. Így gondoskodik a világmindenség az ellentétekről. Kell lennie néhány gödörnek az úton. Ilyen az élet.
Az ötödik születésnapomon történt, hogy apám a vállamra tette kezét, és azt mondta: ne feledd, fiam, ha bármikor szükséged van egy segítő kézre, mindig találsz egyet a karod végén.
Ami nem öl meg, az erőt ad.
Mindannyiunknak hallatnunk kell saját oroszlánüvöltésünket - rendíthetetlen bátorsággal ki kell tartanunk, mikor mindenféle kétség, kín és félelem gyötör bennünket -, hogy kinyilvánítsuk az ébredéshez való jogunkat.
Mindenkinek az életében van egy éjszaka, amikor egyik pillanatról a másikra felnőtté válik. Ami után már minden más lesz, mint annak előtte. Isten veled, ártatlanság! Mindig akkor jön el az ilyen éjszaka, amikor az ember válsággal küzd.
Azt hiszem, nem tudok olyan helyen élni, ahol a közönyt elfogadják, sőt, úgy értékelik, mintha erény volna. (...) Persze, könnyebb elringatni magunkat a drogokkal, mint szembenézni az élettel. Könnyebb ellopni valamit, mint megdolgozni érte. Könnyebb verni a gyereket, mint felnevelni. A szeretet, a munka erőfeszítéssel jár.
Az akadályokat le lehet dönteni, hidat lehet emelni, de senki nem állíthatja, hogy ő alkotta a folyót.
Szent Jakab Útján, de az életben is, a bölcsességnek csak akkor van értéke, ha segít az embernek legyőzni bármilyen akadályt.
Ismered a menzai buktát: nagyon sok tésztát meg kell enni azért a kis lekvárért.
Akármilyen komor, örvénylő viharba kerülünk, ahol már nem látni senkit, egymást sem; akármilyen földrengésen, tornádón, cunamin, hurrikánon repülünk át - tudjunk egymásról! Hogy jövünk s hogy együtt vagyunk.
Szegények. Talán ők is úgy voltak ezzel, mint ő… Nem is tudták, hogy mibe fogtak bele. Az ember elkövet valamit, valami kis apróságot, aztán már sodorja az élet. De talán jó is lenne mindenkinek, ha elsodornák. Ha elszakítanák attól, ami megszokott. Annyian próbálnak az élet partján élni, pedig az igazi élet ott van az árban. S az ember nem lehet egyszerre a parton is, meg az árban is. Eljön a pillanat, amikor az ember igazán elengedi magát. Végtelenül pontos és meghatározott pillanat, amelyikben az ember átengedi magát, és megkezdi a küzdelmet az árban. (...) Egyetlen pillanat csupán, s már el is ragadta az embert az ár. Benne van nyakig, és megpróbál lélegzethez jutni. És aztán máris egyike lettél azoknak, akik olyan nevetségesnek látszottak, amíg a biztonságos parton ülve, lábad a vízbe lógatva nézted őket. De érdekes, hogy amikor már benne voltál az árban, akkor meg azok látszottak nevetségeseknek, akik a parton ültek, akik játsszák, de nem élik az életet.
Van egy időtlennek tűnő állapot, amikor teljesen magunkra maradunk. S ráadásul éppen a szakadék fölött, a legnehezebb, legveszedelmesebb helyzetben. Ilyenkor csak két dolog segít. Az egyik a múltból ered, mindabból, ami megtörtént már, s amibe itt, az örvénylő semmiben is kapaszkodót lehet találni. A másik a jövőből üzen, onnan, ahol nincs még semmi, csak lehet... sőt, lesz.
Nagy bajban nincs jobb társ az erős szívnél; ha gyöngeség fogná el, pótolják a közelébe eső szervek. Kisebb a vesződség, ha segíteni tudunk magunkon. Ne adjuk be derekunkat a sorsnak, mert ettől egészen elviselhetetlen lesz. Némelyek keveset tesznek bajaik ellen, és megkétszerezik azokat, mert nem képesek elviselni. Aki már ismeri magát, meggondolással pótolja gyöngeségét: az okos mindent legyőz, még a csillagokat is.
Nem az az erős, aki nem esik el, hanem az, aki mindig fel tud állni.
Facebook
Pinterest