Idézetek a küzdésről
A tűz az arany, az arany pedig az ember próbája.
Az ember néha, dacolva mindennel, fölébe kerekedik a sorsnak, következésképp erősebb a véletlen rettentő hatalmánál.
Meghalni könnyű. Újjászületni nehéz. (...) És mindig újra kell születnünk. A bennünk élő láthatatlan, de nagyon is érezhető falakkal együtt és azok ellenére.
Kevesen érik el küzdelem nélkül az örömöt.
Minden méltóságtól megfoszthatnak, de emberi méltóságomtól nem.
A viszontagság az a gyémántpor, amivel a mennyország az ékszereit csiszolja.
Az a tű folyton ott a vénán És te eltűrsz mindent némán, Életed alig lüktet, De szemed a tévére dülled És benn a kórteremben, A szelíd fehér csendben, Áthasít a zsoltár, Hogy valaha ember voltál!
Lebegj, mint a lepke, és csípj, mint a méh!
Fiam, az embernek önmaga az egyetlen ellenfele. Az egyetlen igazi ellenfél a lelkedben lakozik. Az ember ereje, Vic, nem az izmaiban rejlik, hanem a szívében. Biztos, hogy mindenkivel vele születik valamennyi bátorság. Erre szükség van a túléléshez. De a szív, ami benned dobog, csak akkor erősödik, ha folyton edzed. Életveszélyen kívül nem számít igazán, ha kudarcot vallasz. A jellem igazi próbája az, hogyan reagál az ember a kudarcra. A kudarc hasznos dolog lehet, de csak akkor, ha utána sokkal szívósabban, sokkal elszántabban próbálkozol újra. Egészen addig, amíg nem sikerül.
Az élet semmit sem adott az emberiségnek nagy erőfeszítések nélkül.
Egy győzelem nem változtatja meg az életemet. Könnyebb lesz az élet, ha nyersz? Nem hiszem. Persze mindig kellemes érzés győzni, annak ellenére is, hogy a következő verseny már ismét ugyanaz a régi kihívás. Ha nyersz, az szép, de az emberek ezt nagyon gyorsan elfelejtik. Sokszor elég mindehhez egy futam is, és már nem is emlékeznek arra, hogy nyertél.
Ide figyelj, odahaza volt nekünk a kertben egy magas diófánk. Nehéz volt rá fölmászni, a törzséről visszacsúsztam, mindig lehorzsoltam a térdem. De én nagyon szerettem a fa tetején üldögélni, egy nap többször is fölmásztam rá. Aztán egyszer a nagyanyám meglepett egy kislétrával, odatámasztotta a fa alá, kényelmesen fölsétálhattam rajta, akár a lépcsőn. Néhányszor kipróbáltam, aztán bevittem a kislétrát a fészerbe. Szegény nagyanyám nem értette, de te érted, ugye?
Nem hinném, hogy van olyan állapot, amikor egyetlen aggályod sincs. De ilyen az élet. Az élet akadályok és félelmek nélkül unalmas, és harc nélkül semmit sem ér, nem igaz? Ha egy falon átjutsz, lesz előtted egy másik. De ha az egyiken túljutsz, meglesz az erőd, hogy túljuss a következőn is. És ha visszanézel és látod az akadályokat, amiken átjutottál, azt mondhatod, hogy "Wow, mennyi akadályt leküzdöttem!" és nevethetsz rajta.
Nincs megrendítőbb, mint ha az ember meghajlik az ismeretlen alatt. Az események szenvedő részesei vagyunk. Az élet örökös történés; mi csak gyötrődünk alatta. Soha nem tudjuk, honnan csap le ránk hirtelen a véletlen. A katasztrófa és a boldogság úgy köszönt be hozzánk, majd tűnik el, mint a váratlan látogató.
Jaj, mily sekély a mélység és mily mély a sekélység és mily tömör a hígság és mily komor a vígság. Tudjuk mi rég, mily könnyű mit mondanak nehéznek, és mily nehéz a könnyű, mit a medvék lenéznek.
Facebook
Pinterest