Idézetek a képzeletről
A képzelőerő éppoly titkos rokonságban van az "újjal", mint a jövő; vágyálmainkban és tervezgetéseinkben leli meg korlátlan uralmának birodalmát. Voltaképpen képzeletünk zabolátlansága szüli az elbizakodottságot is. A reménytől megifjodik az ember, az elbizakodott ellenben infantilis lesz; abban a képzelgésben él, hogy már elérte azt, ami még nincs itt.
Az emberek többsége nem azért babonás, mert túl sok a képzelőereje, hanem mert azt sem tudja, hogy van neki.
Lehet, hogy a pokol nemcsak a babonaság és a félelem szüleménye? Úgy tetszik, tudatunk körén kívül rettenetes szakadék tátong, amelyben ijesztő szörnyek nyüzsögnek, titokzatos lények, rejtélyek! S akit egyszer elcsábít a kíváncsiság, belenéz a szakadék mélyébe, elveszett!
Én félnék a szeánszoktól és azoktól a csodáktól, amelyek ott történnek. Meg vagyok győződve róla, hogy e tisztátalan ügyletek mélyén a sátán rejtőzik, és csodákkal kísérti az ember lelkét, az ismeretlen határának átlépésével hitegeti, hipnotizálja, és a szakadékba csábítja...
Én olyan jelentéktelen vagyok! És jelentéktelen az egész életem. Azért is szeretek olvasni, mert akkor bárminek elképzelhetem magam. Persze nem királykisasszony vagy ilyesmi szeretnék lenni, habár gyermekkoromban biztos az is akartam. Inkább arra vágyom, hogy valahol máshol legyek, valaki más legyek.
Van még egy rémálmom, amitől sokkal jobban félek, mint a többitől. Mert az nem is igazi álom, inkább képzelődés. Haragszom magamra, amikor eszembe jut. Ha előjön a rossz álom, arról nem tehetek, de magamtól valami szörnyűségre gondolni, azt biztos nem szabad.
Szállj, képzelet! Rajzolj homálynak arcot, tetőt romokra, pusztaságra fát, ragyogtass fel valótlan, szép valókat, magunk alkotta, színes délibáb!
- Ha most megjelenne itt nekünk egy jó szellem, és megkérdezné, mi a kívánságunk, mit kérnénk tőle? - Először is meg kellene próbálnunk, hogy higgyünk a jó szellemben.
Aki álmodozik, az nem él, és nem is tud élni, mert a fantáziájában kiéli magát.
Az Eigeren a képzelet szüleményei hamar egybemosódnak a valósággal, és az Eigerwand vasúti megálló a kelleténél jobban emlékeztetett arra az évek óta vissza-visszatérő álomra, amelyben valami végeérhetetlen mászás során éppen az életemért küzdök a viharban, amikor a hegyoldalba vágott ajtóra bukkanok. Az ajtó mögött kandallóval fűtött szoba, kényelmes ágy, az asztalon gőzölgő étel, de álmomban ez az ajtó rendszerint zárva van.
Néha az illúzió hasznosabb a gyógyszernél.
Férfit látok álmaidban c. film
Arra gondolok, mit tennék, ha a tél valami varázslat folytán bogárrá változna egy percre. Először is megfognám, úgy gondolom. Aztán egyenként kitépném a szárnyait. Aztán egyenként kitépném a lábait is. Aztán beledobnám egy pók hálójába, és végignézném, ahogy a pók megeszi. És közben mosolyognék.
Gyönyörűt láttam, édeset, elképzeltem egy gyenge rózsát. Elbámészkodtam s rám esett, mint nagy darab kő, a valóság.
Holdtalan az éj, a szél sír, mint egy újszülött. Odafönt egy isten ront neki egy istennőnek, félretaszigálja a csillagokat.
Mi magunk vonzzuk magunkhoz, saját életünkbe azt, ami gondolatainkban már megtörtént.
Facebook
Pinterest