Idézetek a kapcsolatról
Mindig megvolt az esély, hogy a dolgok rosszra forduljanak. Ha valamit megtanultam a vele töltött idő alatt, hát ez volt az.
Az embereknek nagyon fejlett önvédelmi mechanizmusaik vannak, és nem avatkoznak más dolgába, amíg az nincs közvetlen hatással az életükre.
Mindenki mobiltelefonnal járkál és beszélget, mégis egyre távolabb kerül a másiktól.
Az emberek naphosszat kommunikálnak egymással, de csak ritkán élnek át olyan közös, bensőséges pillanatokat, amelyekben szavak nélkül is megértik egymást.
Egy párkapcsolat esetén az időt nem a hónapokban, hanem érzelmekben, illetve jellemváltozásban kellene mérni.
Vitathatatlan tény: egyesek ezen a világon szerelmet találnak, összeházasodnak, és Cabóra mennek nászútra. Mások pedig nem. Van, aki egyedül olvas a kanapén, mások pedig együtt olvasnak az ágyban. Ez az élet.
Ha folyton ellöksz mindenkit magadtól, akkor végül egyedül maradsz.
Örömmel teli az olyan élet, amit másokkal kölcsönös függőségben élünk, ami telve van hálával, tisztelettel és csodálattal. Örömet ad, ha önként döntünk amellett, hogy engedelmeskedünk nálunk nagyobb embereknek, elveknek és kötelességeknek. Örömöt érzünk, ha megtapasztaljuk az elfogadást, ha tudjuk, hogy bár nem érdemeljük meg mások szeretetét, ők mégis szeretnek minket, és bebocsátanak az életükbe.
Akit én kihasználok, azt nem tudom tisztelni.
Nézd, két szám vagyunk, Itt állunk együtt, összeadva Vagy kivonva, hisz a jel kettőnk közt Állandóan változik.
Van az a ritkasági rátája a találkozásoknak, amikor már minden elhangzott mondatnak nagyobb jelentősége van, mint egyébként. Más megkérdezni kéthetente, hogy nem vagy-e éhes, mint naponta háromszor.
A létező, élő kapcsolatot, ami a jelenben létrejön két ember között (...) nem a múlt határozza meg, hanem a jelen pillanat; két lélek találkozik, akikre sokkal inkább hat a jövő, mint a múlt, a "még nincs", a sors, ami előttük várakozik. Az egyéni múltnál sokkal erősebben hat rá a két ember között kialakuló barátság, a közös erőfeszítés, amellyel szembenéznek az élet kemény egzisztenciális tényeivel. Ez a fajta kapcsolat - tiszta, elfogadó, kölcsönös és egyenlő - megváltó, és a leghatásosabb erő.
Mindenki egy adag tisztasággal jött világra, amely eleve arra rendeltetett, hogy beszennyezze a társas érintkezés, e bűntény az emberi magány ellen. Hisz még a lehetetlent is megtennénk, nehogy önmagunknak szenteljük magunkat. Felebarátunk korántsem a végzetet, inkább a bukás kísértését képviseli. Nem tudva kezünket tisztának és szívünket romlatlannak megőrizni, idegen izzadságokkal mocskoljuk be magunkat, és mivel szomjazzuk az undorítót és kedveljük a bűzt, a közfelkiáltás sarában hempergünk. Amikor aztán szenteltvízzé vált tengerekről álmodoznánk, túl késő már beléjük mártózni, túlságosan elmélyült romlottságunk nem engedi, hogy ússzunk bennük: magányunkat végigdúlta a világ; mások belénk mart nyomai kitörölhetetlenek.
Semmi jó nem származik abból, ha olyasmiért hibáztatjuk egymást vagy neheztelünk egymásra, ami egyértelműen két emberen múlik.
Ha nem működnek a kapcsolataid, tarts pihenőt!
Facebook
Pinterest