Idézetek a kapcsolatról
Nem szabad materiális értékek vagy konvenciók miatt leélni az életünket azzal vagy azokkal, akikkel nem szeretnénk.
Az emberek nem törődnek vele, mennyit tudsz, amíg meg nem tudják, mennyire törődsz velük.
Ha szeretsz valakit, mindenestül elfogadod, az összes kötöttségével és kötelezettségével együtt. Elfogadod a történetét, a múltját és a jelenét. Elfogadsz mindent, vagy nem fogadsz el semmit.
A siker receptjének legfontosabb alkotóeleme annak ismerete, hogyan jöhetünk ki jól az emberekkel.
Az orvos-beteg viszony mindenképp kölcsönös, de semmiképp sem szimmetrikus. Én csak annyit tárhatok fel az érzelmeimből, a magánéletemből, amennyi segít abban, hogy segítsek a betegen; vannak félelmeim, amelyek túl húsbavágóak, semmint hogy felfedhetném őket. Nem hozhatom a beteget olyan helyzetbe, hogy úgy érezze, neki kell vigasztalnia engem.
Az orvosok és egyes betegeik, csakúgy, mint a szerelmesek és a barátok, egy mélyen rejlő ösztön parancsára lépnek érzelmi kapcsolatba egymással. Lehet nem igényelni ezt a kapcsolatot, lehet nélküle dolgozni, meg lehet tanulni áthangolni; és létrejöhet a kapcsolat váratlanul is, annak ellenére, hogy hosszú időn át nyoma sem volt. De a vonzalom gyökere mindig ösztönös.
Minden kapcsolat mélyén egy sor egyezség rejlik; némelyikbe tudatosan mentünk bele, némelyiket csupán elfogadtuk.
Az itt jelenlévőknek a felét sem ismerem feleolyan jól, mint szeretném, és fele részüket se szeretem feleannyira, mint ahogy megérdemelnék.
A problémáknak nem tesz jót, ha tíz percnél tovább bent tartjuk őket, minél tovább őrzünk egy titkot, annál többet metsz ki a lelkünkből.
A nőknek van egy csomó olyan történés az életükben, amit nehezen dolgoznak fel, mert nincs kihez fordulni. A történet megosztásában, az ezzel járó kapcsolódásban óriási erő van. Ez az élet lényege: kapcsolódásra születtünk, minden szervünk is így van kialakítva. És a szégyen zónájában is ez a megoldás, megosztani, mesélni, kapcsolódni. Legalábbis én ebben hiszek.
Minél üzletibb a világ, annál hidegebb a benső élet.
Együtt izgulni, (...) meg közösen feltenni kérdéseket, (...) az sokkal könnyebb és megnyugtatóbb, mint otthon egyedül félni a világtól, és nem kinyitni még az ablakot sem.
Nem csak a körülményeinkre rezonálunk, nem csak arra, amit átélünk, hanem egymásra is. Ezért van az, hogy az ember tudatállapota megváltozik akkor, amikor bizonyos emberrel van.
A kapcsolat mindig csoda kell hogy legyen. Nem szokás. Miért? Mert ha az ember függeni kezd a szeretőjétől való összhangtól, és függőségi állapotba kerül, akkor ez a belső egyetértés veszélyezteti a belső igazságot.
Nem ez minden kapcsolat célja: hogy ismerjen valaki, hogy értsen? Ez a férfi ért engem. Ez a nő ért engem. Nem ez az egyszerű varázsszó?
Facebook
Pinterest