Idézetek a kapcsolatról
Minden találkozás meghatározó lehet. Minden találkozás ajándék. Minden találkozás kapcsolat, s a találkozást búcsú követi. Minden búcsúzásban megérzi az ember a végtelenre éhező ember végességét.
Szegény vagy kiszolgáltatott emberrel túlságosan - mondhatnám: szinte aláhúzottan - tapintatosnak lenni: a legnagyobb tapintatlanság. Hiszen arra utal, hogy nem vagyunk egyenlő partnerek, hogy ő olyan hátrányos helyzetben van velem (és az egész világgal) szemben, amit csak tapintattal lehet áthidalni.
Tágabb értelemben emberi kapcsolatokban is van egy olyan időtartam, amin belül esetleges félreértések kínos felhangok nélkül tisztázhatók, mulasztások pótolhatók, etc. Ezen az időtartamon túl mintegy "érvényét veszti" a kontaktus, abba kell hagyni, vagy mindent elölről kezdeni.
Életem minden mozzanata az emberekhez kapcsol - hogy is lehetnék én "magányos"?
Hozzád szerelem fűzött, hozzád régi szenvedély emléke, hozzád szeretet, hozzád barátság, hozzád véletlen perc szeszélye - szemvillanás a villamoson -, hozzád a vér parancsa - megvonagló párnákon birkóztunk hajnalig -, hozzád betöltetlen vágyak, hozzád taszítás, hozzád rokonszenv, hozzád csak az, hogy együtt éltünk ezen a bolygón és néha elmentünk egymás mellett; akárhogy is, mindőtökhöz közöm volt.
Úgy nézz rá, mint ha utoljára láthatnád. (Lehet, hogy tényleg...)
A legjobb ajándék, amit egy kapcsolatnak adhatsz, ha barátságra alapozod.
10 dolog, amit utálok benned (sorozat) c. film
Mennyi, de mennyi gondolatomat, érzésemet megosztottam életemben olyanokkal, akik bölcsen vagy tudálékosan hallgattak, esetleg bólogattak is, s én azt hittem, hogy többé-kevésbé megértenek. Mi maradt meg bennük a gondolataimból és az érzéseimből?
Ítélkezni valakiről, mielőtt az összes körülményeit ismernéd? S ha már megismerted, hogyan ítélhetnéd el?
Aki szeretetre vágyik, ismerőst keres. De hogy ki az, rejtély. Nem lehet megfogalmazni. Ha vele vagyok, nem érzem magam egyedül.
Vannak emberek, akikkel élni nem könnyű, de akikről lemondani lehetetlenség.
Vannak pillanatok, mikor olyan közel érezlek magamhoz, ugyanakkor olyan távol. (...) Te vagy nekem a szerelem és a szorongás. De úgy veszem a találkozásunkat, mint ajándékot, és amíg tart, minden nap újabb ajándék.
Nem is olyan könnyű hízelegni - szívósságot és fáradhatatlan mosolygóizmokat kíván meg. Néha a saját affektált nevetésem hangjától felfordul a gyomrom.
Elmondom. S várom (várni kell), ki fut, hogy dolga van; megnézem, ki tünődik el; ki retteg boldogan. És észreveszek valakit, ki szemmel, melegen jelez, csak ennyit: Vannak itt s te nem vagy idegen...
Mit jelenthet az, hogy nincs meg köztünk a harmónia? Van egyáltalán olyan, hogy harmonikus kapcsolat?
Facebook
Pinterest