Idézetek a kapcsolatról
Jobb messziről szeretni egymást, mint közelről gyűlölni.
Az ember nem vehet rá senkit, hogy szerelmes legyen belé. Amikor pedig valami félresiklik, nem kényszeríthetjük a másikat, hogy mellettünk maradjon.
A világban való közérzet jórészt a kapcsolatok - rokonok, barátok, szerelmek, ellenségek - alakulásán múlik. Szedjük hát rendbe őket, hátha úgy elviselhetőbb lesz vesztett illúzióink gyászkorszaka is.
Csak gyere közel. Hajolj rám és tanuld meg, hogy nem minden jel.
Mindannyian csupán a többieken át, a többiek révén létezünk - fizikailag, szellemileg egyaránt. Létünk bizonyításához nem elegendő a tükör - a másik szemében kell meglátni magunkat.
Az ember megszületik és él - ennyi a bizonyosság. Néha úgy érzi, hogy valamilyen erő hordozza, néha, hogy elhagyja. Létének alapjait nem ismeri. Életének valószínűleg csak annyi az értelme és feladata, hogy némi fényt gyújtson a létezés sötétségében, fényt - akármilyen picit is - vigyen a kapcsolataiba, s egy kis melegséget.
Ahol a két partner közül az egyikből a nemi vonzerő teljesen, tökéletesen és véglegesen hiányzik, ott hiába a szánalom, a józan ész, a kötelesség vagy bármi - az emberi természetben rejlő viszolygáson semmi sem tud úrrá lenni.
Aki a másikat magáévá akarja tenni szőröstül-bőröstül, lelkestül, annak szembesülnie kell azzal, hogy a szabadság ösztöne még egy szánalmas civilben is működik, és hogy előbb-utóbb a Semmit fogja ölelni.
Igazán, mélyen és nagyon szeretni: kockázatos dolog. Tűzkarikán kell átugornunk a másikhoz, s közben lehet, hogy elégünk.
Lehet szeretni úgy is, ha nem látjuk azt, akit szeretünk. Ha megtaláljuk lelkünk gyémánttengelyét, a másik már jöhet-mehet, mert szabadok lettünk... és mégis szeretünk (...) ha igazán szeretünk valakit.
Nem tudom a siker kulcsát, de a bukás titka, ha lenyűgözni próbálsz mindenkit.
Ennenmagának él mindenki, és ennenmagának hal meg. Társakkal pillanatokra találkozik csak, adásvevésben, hivatalos ügyekben, szerelemben, barátságban, örömben, fájdalomban. Egyedül vagy, és egyedül maradsz, mert másban is magadat szereted csak. Mindig ott csalódol, ahol a másikban magadra akarsz ismerni, senkitől sem kaphatod meg azt, amit magad adsz magadnak.
Furcsa, ahogyan az érzelmi kötelékek szövődnek (...). Egyszer az egyik erősebbnek tűnik az acélnál is, aztán megszakad, és két ember, akik addig a mindenséget jelentették egymás számára, egyszerre elidegenednek egymástól.
Az emberi kapcsolatokban fontosak a tapintat diktálta, sehol meg nem írt, rejtett törvények is. Nem utolsósorban ezek figyelembevételén múlik az, mit emberségnek hívunk.
Azt gondoltam, hogy egyáltalán nincs szükségem férfira, mert bármikor magamra hagyhatnak, hogy lassan elsüllyedjek a fájdalom és a becsapottság mocsarában. (...) Abban a percben megváltozott a véleményem, hogy veled találkoztam.
Facebook
Pinterest