Idézetek a jóságról
Halhatatlan lények örökkévalóságig tartó, szakadatlan munkájának eredményeként fejlődik ki az a sok jóság, amit ez a föld teremteni képes.
Az embereknek jóleshet, ha karácsony napján eszükbe jut az, aki talpra állította a bénákat, és visszaadta a vakoknak a látásukat.
Ezen a világon semmi jó nem történik úgy, hogy pár ember az elején ne hahotázna rajta.
Valahányszor a közeledő karácsonyra gondoltam (...), kellemes, megbocsátó, jótékony, nyugalmas időszakként gondoltam rá; az évnek egyetlen olyan szakaszára, mikor a férfiak és nők egyként kitárják addig elzárt szívüket, és a sír felé tartó utazáson útitársakként gondolnak a náluk szegényebbekre, nem pedig holmi idegen fajra, amely másfelé utazik.
Minden ember arra törekszik, hogy jelentőségre tegyen szert, de hiába, ha nem látjuk, hogy egész jelentőségünk annyi, amennyit másokért teszünk.
Szeretem titokban tartani azt, amit közmegegyezéssel jó cselekedetnek hívnak.
Mindannyiunkban megvan az adományozás. (...) Az is egy ajándék, hogy próbálkozunk és megbocsátunk, vagy hogy megértjük a másik nézőpontját, vagy hogy titkolózunk egy barát kedvéért. Az öröm állítólag az adakozásból származik. Szóval, amikor elmúlik az adakozás öröme, amikor az adakozást inkább már tehernek érzed, akkor leállsz. De ha olyan vagy, mint akiket ismerek, akkor addig adsz, amíg már fájni nem kezd, és még egy kicsit azután is.
Őt szerető emberek veszik körül és az életének nemes célja van. (...) Ha ő nem lenne mindennek a részese, milyen értelme is lenne az életének?
Csak akkor tudunk kitartóan szeretni, ha úgy döntünk, hogy jobban szeretjük az embereket, mint megérdemlik.
Nem tudom, mikor láthatjuk ismét egymást, vagy milyen lesz a világ akkor, amikor ismét találkozunk. Valószínűleg szörnyű élmények lesznek mögöttünk. De mindig te fogsz az eszembe jutni, valahányszor úgy érzem, kell még szépségnek és jóságnak lennie ezen a világon.
Az emberi jóság még mindig csak olyan, mint a haszontalan gyermeké. Pálcát kell neki mutatni, hogy előbújjon.
Amit a fényben láttál, arra a sötétben is emlékszel majd. Reménységet akarok lopni a szívedbe, ahogyan Prométheusz lopott tüzet az istenektől az embereknek. Meg akarlak tanítani tüzet gyújtani a bensődben, a gondolkodó szívedben. Fáklyaként vezet majd a labirintusban.
Nincsen más, csak a hit és a dac, A tiéd csak az marad, amit másoknak adsz.
Ha a jótett talán nem is árt a jótevőnek, de azt, akit lekötelezett, mindig tönkreteszi.
Néha olyannyira szeretnénk angyalokká válni, hogy elfelejtünk emberekként viselkedni.
Facebook
Pinterest