Idézetek az igaz szerelemről
Romeo úgy vonzódik Júliához, mint a vasreszelék a mágneshez; ha nincs köztük akadály, olyan egyenes vonalon mozog feléje, ahogy csak tud. De ha egy falat emelnek közéjük, Romeo és Júlia nem nyomják ostobán arcukat a fal ellenkező oldalához, ahogy a mágnes és a vasreszelék tenné egy kártyalap két oldalán. Romeo hamarosan találna egy kerülő utat, mondjuk a falon átmászva, hogy Júlia ajkát közvetlenül érinthesse. A vasreszeléknek a pályája rögzített, és hogy eléri-e a végpontját, a véletlenen múlik. A szerelmesnél a végpont az, ami rögzített, és az útvonal végtelen változatban módosítható.
Csak a filozófus meg a költő tudja igazán, milyen mély értelmű a szerelemnek ez a már közhellyé vált meghatározása: önzés kettesben. Önmagunkat szeretjük a másikban.
Ti nem is tudhatjátok, hogy mi a szerelem! Az ifjú szerelme tigris; de az öreg ember szerelme boa constrictor!
És a szerelem az a szó amit túl sokat és túl hamar használnak.
A szerelem húsvéti dolog, szenvedéssel és hozsannával; (...) a két szerelmes olyan, mint két piros tojás. Csakhogy nem mint a valódiak, hanem csalóka és bolond piros tojások, mert ha folyton koccannak és ütődnek is egymáshoz, nem törnek el. Mihelyt azonban valaki más megfogja az egyiket, akkor a másik összetörik.
Mi is a szerelem? Mondd meg te, kedves. Visszatalálás legbensőbb magunkhoz, Az ártatlansághoz, a kezdetekhez?
Miért függ (...) a szerelmes oly teljes odaadással kiválasztottjának tekintetén; s miért kész neki mindent föláldozni? - Mert hallhatatlan része ez, mely utána kívánkozik; minden egyéb után pedig mindig csak a halandó része.
Hogy csaphat le az emberre ilyen hirtelen? Hogy toppanhat be csak úgy, se szó, se beszéd, minden előzetes figyelmeztetés, értesítés nélkül? Nem lassan, fokozatosan, ráérősen kellene inkább elhatalmasodnia, hogy amikor eljön a pillanat, s az ember rádöbben: "szerelmes vagyok", legalább tudja - vagy azt higgye, hogy tudja -, kit és mit szeret egyáltalán? Hogy lehet az, hogy egyetlen mozdulattól, egy ismerősen koppanó lépéstől, egy homokba hulló hajtincs árnyékától máris hömpölyögve áradnak-apadnak a szív hullámai?
A nők és a férfiak közötti vágy titokzatos dolog, még a házastársak sem tudnák megmagyarázni.
A szerelem nem egy kis etyepetye egy kieső szobában. Hanem olyasmi, amiért az ember él és meghal.
Nem voltak kérdések, nem volt tétova ügyetlenkedés, semmi feszélyezettség, de túlzott áhítat sem. Csak természetesen összehangolt mozdulatok, egy ütemre dobbanó szívek és egyszerre lüktető erek. (...) Nem kellett megszólalniuk, hiszen tudták, hogy egymásban végre hazaérkeztek, és ez szavak nélkül is nyilvánvaló volt.
Egy szerelmet eltemetve tartani nagyon hasonlít arra, mint amikor elfojtjuk a dühünket. (...) Egyszerűen felemészti az embert belülről, amíg már másra sem vágyik, mint sikoltozni vagy megrúgni valamit.
Minden fájdalmat érdemes, minden fájdalmat jobb megélni, úgyis elmúlik, úgyis csak a szerelem marad.
Mindig hazudunk magunknak. Mert a szerelem nem bírja elviselni az igazságot.
Voltam már egyszer házas és többször szerelmes is, akkor mind az igazinak tűnt. Aztán ahogy az emberek változnak, változik a véleményük is.
Facebook
Pinterest