Idézetek az igaz szerelemről
Mióta szeretlek, eszméletem minden percében rád emlékezem, álmomban is te őrzöl meg talán, rólad tudósít munka és magány, veled lep meg hajnalom, alkonyom, s hozzád megyek, ha tőled távozom.
Olyan furcsa, ha az ember szerelmes, akkor egy pillantás, egy mozdulat, egy érintés csodával ér fel.
Mi. Egy négyórás beszélgetés röpke 5 percnek tűnik, pár külön töltött nap több hétnek. Itt az ideje, hogy Einstein relativitáselméletét új módon értelmezzük, méghozzá az eszeveszett szerelem nevű tézissel kiegészítve.
Ki mondja, hogy a szerelem könnyű dolog? Én biztosan nem.
- Nem szeretsz engem. Számodra csak valami vadászzsákmány vagyok. Egy állat, amit foglyul ejtettél. - Így van. Az vagy! És ezúttal valami különösen vadat ejtettem foglyul, nem igaz? Felkutattalak, megtaláltalak és Istenre esküszöm, megtartalak magamnak.
Nem csak arról szólt az egész, hogy majdnem elvesztettem (...), és a közelemben akartam tartani. Nem csak a vágyról. Hanem arról, hogy úgy aludtam el, hogy (...) mellkasa a hátamhoz simult, és éreztem, ahogy a szívverése az én szívem ütemére lassult. Arról, hogy felnőttem, és rájöttem, hogy az ölelő karja, az illata, amikor alszik, a szuszogása maga az otthon, és minden, amit csak egy nap végén kívánhatok.
Vékony a határ a szerelem és a gyűlölet között.
A szerelem megmagyarázhatatlan (...). Puszta kémia. Megtörténik, és kész.
A szerelem éppen azért nagylelkű, mert nem él örökké.
Sebtében robbantál be az életembe, és ez tetszett. Az öröm tócsájában gázoltunk, combig merültem benne. Aztán rés támadt a dolgok közt, s az egész föld megbillent. Erre vártunk, mindig ezt akartuk.
Ha nem szerelmet, akkor hát mit érzek? És ha szerelem ez, minő, miféle? Ha jó, miért olyan halálos éle? Ha rossz, e gyötrelem miért oly édes?
Szerelem kerítője, esti csillag, ragyogsz előttem, de mosolyra sem méltatsz.
A tavasz a rügyező nyárfákon zsinatoló tömérdek kismadár. Éjjelente a kandúrok pokoli kornyikálása, a Szajnán kergetőző kacsapárok, meg a szerelmesek. Ne már, hogy nem szerelmeseket látsz mindenfelé. Vég nélküli, csöpögős smárolások, feszülő farmernadrágok, kóbor kezek, foglalt padok.
A szívemben tomboló érzések szerelemmé váltak.
Ha akarom, a hinta az égig száll, mert valahol a szélben a szerelem jár.
Facebook
Pinterest