Idézetek a hitről
Hited gondolattá válik, gondolatodból szó lesz, szavadból tett, tettedből szokás, szokásodból érték, értékből sors.
Rájöttem, hogy a hit és tudomány egyazon érem két oldala - csak egy keskeny sáv választja el őket egymástól, amely mégis elég széles ahhoz, hogy egyik oldal se láthassa a másikat. Még azt sem tudják, hogy kapcsolatban állnak egymással.
- Talán meg kellene próbálnod hinni Istenben. - Azt mondod? - Igen, talán mindannyiunknak hinnie kéne. Az egész emberiségnek. - Szerintem nem. Szerintem már rég meghalt.
Ha megvan minden bizonyíték - minden tényt ellenőriztél minden szempontból -, és még mindig nem tudod, mit csinálj, muszáj hinni.
Nem vár ránk vigasz, sem odafent, sem lent. Csak mi vagyunk aprón, magányosan, egymással küzdve, csatázva. Magamhoz imádkozok, csak magamért.
Az emberek az ízlésüknek és igényeiknek megfelelően választják meg, miben higgyenek. Kétségbeejtő helyzetekben mindenki inkább akar hinni, mint kételkedni.
Aki nem ment át a kételyen, az soha nem lesz képes kiküzdeni saját valóságos hitét.
Létezik-e pokol, vagy mi teremtjük meg a magunk poklát itt a Földön?
Ha hiszel benne, hogy megérdemled, az élet megadja neked.
Aki hisz és remél, de legfőképpen bízik, annak általában adatik.
Egy hívőt tényleg nehéz letéríteni az útjáról, akárhonnan is jön, akármilyen nyelven beszél vagy tanult, akármelyik vallást is szolgálja, mert a szívében mindig a maga igazát hordozza. Így azzal él és azzal hal.
Ha magasabbra emeljük is lelkünkben a magunk hitének szépségeit és büszkébb polcra helyezzük is tudásunk nagy céljait - azért ne higgyük, hogy az Ember mindig csak értelmetlenül, ostobán s egészen céltalanul csetlik-botlik.
Ha elég sokszor ismételgetsz valamit egy gyermeknek, előbb vagy utóbb hinni fog benne.
Én nem bízom az istenekben. Soha nem is bíztam. Ha léteznek is, nagyon keveset törődnek velünk, közönséges halandókkal. Magamban hiszek, és tudod, miért? Mert még soha nem veszítettem!
Az emberek zöme, ha eltörik: törött marad. És ha veszít, nem tud a padlóról felállni. Ott marad. Nem is kell hozzá súlyos sorscsapás. Egy kis vesztés, egy közepes pofon, egyetlen csalódás elegendő, hogy egy életre föladja a küzdelmet. Mert nem ismeri lelke mélyét. Nem tudja, ki lakik benne, és milyen erős. Nincs hite élni.
Facebook
Pinterest