Idézetek a hitről
Nem a hit alapította-e meg az Istentől kiadott parancsolatokban a családi életet, apa és anya szeretetét, mely végkifejlődésében a haza szeretetében dicsőül meg? Nem a hit parancsolatja védi-e meg a gyöngét az erős ellen, a becsületest az álnok ellen? Nem a hit parancsolatja emeli-e ki a nőt állati alárendeltségéből, hisz a hit nélkül a nő csak kéjre, szolgálattevésre rendelt asszonyi állatja a férfinak: a hit adott neki emberi jogokat, a hit nemesítette meg a szerelmet: állati ösztön helyett magas hivatást tűzve ki céljául.
Az ateista... olyan ember, aki azt állítja, hogy nincs Isten, ami igen nehezen igazolható. Ha az ateista teljesen biztos akar lenni nézete helyességében, akkor mindentudónak is kell lennie, mert mindig fennáll annak lehetősége, hogy ismeretein kívül létezik Isten. S ha figyelembe vesszük azt a tényt, hogy a legtöbb ember elismerné, hogy a világ összes ismeretének csak végtelen kicsiny töredékével rendelkezik, rendkívül nagy annak az esélye, hogy Isten az emberek ismeretein kívül létezik.
Az istenhit visszaszorulásával párhuzamosan sokan azt gondolták, hogy a józan ész és a tiszta tudás diadalmenete kezdődhetik el, amely a vallást és a költészetet hirtelen helyettesítheti. Nem ez történt. Nem az ésszerűség növekedett a világban, hanem a zavarodottság.
Az ateista és a hívő közti különbség, hogy az ateista kész arra, hogy (megfelelő bizonyítékok hatására) megváltoztassa a véleményét; a hívő számára ez nem megengedett.
A hit egy kategorizálatlan kognitív betegség erkölcsi erénynek álcázva.
Ha a dolgok a hívő akarata szerint történnek, az Isten kegyelmének és beavatkozásának a jele; ha nem, akkor Isten útjai kiszámíthatatlanok, és lehet, hogy így akar minket megtanítani valamire, amit nem értünk - nem kérdőjelezhetjük meg az akaratát. Mindegy, hogy mi történik, ki lehet úgy csavarni a dolgokat, hogy alátámasszák a hitünket. Ez az egyértelmű jele a hibás érvelésnek.
Az okos emberek furcsa dolgokban tudnak hinni, mert jobban tudják racionalizálni azokat a dolgokat, amikben buta okokból hisznek.
Nem szabad az intelligenciát összetéveszteni a tudással. Az intelligencia arról szól, hogy hogyan dolgozza fel valaki a kapott információkat, és nem feltétlenül arról, hogy mit tud vagy hisz az illető. Egy intelligens ember összetett indoklást dolgozhat ki a hite védelmében, akkor is, ha az a hit teljességgel hamis.
Minél erősebb a hited, annál kevésbé vagy nyitott a fejlődésre és a bölcsességre, mivel a "hited ereje" nem más, mint hogy mennyire intenzíven tiltakozol az ellen, hogy megkérdőjelezd saját magadat.
Hinni valamiben nem teljesítmény. Úgy nőttem fel, hogy azt hittem, a hit olyasmi, amire büszkének lehet lenni, de valójában nem más, mint egy vélemény, amit nem vagy hajlandó tesztelni. Hinni könnyű.
A hitünk befolyásolja, hogy hogyan viselkedünk másokkal, ezért a hit nem csak személyes, de etikai kérdés is.
A hívők azt mondják, hogy tudják az igazságot - a legnagyobb igazságot, mindent az Univerzum természetéről, minden létező dolog forrásáról - egyszerűen csak abból, hogy ültek és a szívükre hallgattak... és közben arrogánsnak tartják az ateistákat. De ez a hozzáállás nem csak az ateistákkal szemben arrogáns. Arrogáns azokkal az emberekkel szemben is, akik ugyanolyan csendben ülnek, ugyanolyan őszintén hallgatnak a saját szívükre, és teljesen ellenkező következtetésekre jutnak Istenről, a lélekről és az Univerzumról.
Az, hogy valamiben hinni szeretnénk, nem ok arra, hogy higgyünk is benne. Ha valamire, akkor arra ok, hogy megkérdőjelezzük.
Tudod én szentül hiszem, hogy ha van Isten, nem valamelyikünkben van. Nem benned, bennem, hanem valahol kettőnk között. Ha van valami varázslatos ezen a világon, akkor az az, hogy megpróbáljuk megérteni a másikat, osztozni vele. Tudom ritkán van kilátás teljes sikerre, de kit érdekel? A fő, hogy megpróbáltuk.
A hit nem mozdít el hegyeket, hanem éppenséggel hegyeket tesz oda is, ahol nincsenek.
Facebook
Pinterest