Idézetek az elfogadásról
Ha valaki kisétál az életedből, hadd menjen! Néha le kell mondanod a kevesebbről, ha azt akarod, hogy Isten többet adjon.
Csak egy bolond aggódik olyasmiért, amin nem változtathat.
A normálisnak vélt személyiségnek nem felelsz meg. Vagyis a többiek tehetnek róla, ha bajuk van veled. Az ő készülékükben van a hiba. Nem a tiédben. Mégis ki a fene állapítja meg ezeket a mércéket, mi? Kinek van joga megmondani, hogy milyennek kéne lennünk? Vagy hogy kinek kéne lennünk? És mégis hogyan merészeli bárki is azt éreztetni veled, hogy nem pont úgy vagy jó, ahogy vagy? Ez elfogadhatatlan.
Minden hozzátartozik az emberhez, a jó is, a rossz is.
A vakság egyik legnagyobb hátránya, hogy lelassítja körülötted a világot. Annyira lefoglal, hogy kitaláld, merre jársz éppen, hogy mindvégig erősen koncentrálnod kell. Úgy érzed, mások szélvészként száguldanak el melletted. Aztán egy szép napon rájössz, hogy a lassúság nem is olyan rossz, a nagyobb odafigyelésnek megvannak az előnyei.
Ahelyett, hogy a tökéletességre törekednénk, érdemesebb lenne értékelnünk a hasznunkra váló tökéletlenségünket, és felismernünk azokat, amelyeken úrrá szeretnénk lenni. Tervezzük meg úgy a bennünket körülvevő világot, hogy kiaknázhatóvá váljanak hihetetlen képességeink, és úrrá lehessünk korlátaink egy részén!
Annyi csodálatos tulajdonsága lehet egy embernek, amiért szeretni lehet, hogy mire sorra vennénk mindet, már tökéletesen lényegtelenné válik, melyik nemhez vonzódik.
Istenem, de elcsöndesedünk, Ha mámoros főnk kijózanul. Lassankint de meglágyul a dac, S a szívünk, a szívünk tűrni tanul.
Legyen elég az, amit az élet adott, hisz a világ nem tartozik semmivel.
Senki sem tökéletes, (...) de vannak, akik tökéletesek egymás számára.
Minden jól végződik: a happy end után a halál következik. Végül mindent elfogadunk: egy nép kihalását is, az egyetlen gyermekünk temetését is, aki leukémiában halt meg.
Én szeretem a szagokat. És nem csak a kellemeseket, az izzadságszagot is, az újságét, az áporodott füstszagot. Ez az élet. A webnek nincs szaga.
Becsüljük meg az értékes gondolatokat, ha azok szokatlanul eredetiek is.
Senkit ne utasítsunk vissza csak azért, mert különbözik tőlünk, hiszen így jó eséllyel elszalasztunk valakit, aki egyik legjobb barátunkká is válhatna.
Ha filozófus lennék, és osztályoznom kellene a szeretet fajtáit, két kategóriába sorolnám: az első a nagylelkű, adakozó szeretet, amikor az ember a legjobbat akarja annak, akit szeret, még akkor is, ha az az ő számára veszteséget jelent. Idetartozik az a fajta szeretet is, amelyik elfogadja a szeretett személyt olyannak, amilyen, tudván, hogy a különbözőségek teszik valódivá a szeretetet. (...) A második kategória az önző szeretet, amikor az ember inkább magával törődik, nem a másikkal. Idetartozik a szerelmi megszállottság, amikor az ember birtokolni és megváltoztatni akarja azt, akit szeret. "Mivel szeretlek, ezért olyannak kell lenned, amilyennek én akarom." A nagylelkű és az önző szeretet meglehetősen különbözik egymástól, de néha mégis olyan szorosan összefonódik a kettő, hogy nem lehet őket elválasztani egymástól.