Idézetek az életről
A lelki kondíció a fontos. Sosem késő új életet kezdeni.
Létünket a paradoxon nagy törvénye szabályozza, amely azt tanítja, hogy mennél nagyobb erővel taszítanak a körülmények lefelé, annál inkább megnövekszik a felhajtóerő, és előbb-utóbb érvényesül. Éppen úgy, mint amikor egy parafadugót nyomunk a víz alá.
Rohadt dolog ez a meghalás. Az ember egyre kevesebb lesz az idő múltával. Van, akinél gyorsan megy, van, akinél eltart egy darabig. Születésedtől kezdve egymás után elveszítesz valamit: először egy lábujjat, aztán egy kart, először egy fogat, aztán a fogsorodat, először egy emléket, aztán az egész emlékezetedet, és így tovább, mígnem aztán már semmid sincs. A végén bedobják a maradékot egy lyukba, földet lapátolnak rá, és kész.
Az ébredés mindig új élet, és nagyon rövid ez az élet.
Meg kell halnod egypárszor, hogy valóban elkezdj élni.
A születéskor is, a halálkor is egyedül van az ember. Hiába van mellette másvalaki, a nagykapun egyedül kell áthaladni, oda is, vissza is.
Szeretek élni. Néha persze rajtam is eluralkodik a vad, kétségbeesett, elviselhetetlennek tűnő szomorúság, de ha már túl vagyok rajta, tudom, hogy pusztán létezni, életben lenni nagyszerű dolog.
Amikor úgy érzem, nem történik semmi, nem történik az élet: az a halál. Egyszerűen az életből kevesebb lesz, és akkor nyilván több lesz valami másból.
A legnagyobb megfontolatlanság azzal a szándékkal élni, hogy az életben mindig megfontoltan fogunk cselekedni.
Az élet egy utazás, aminek a legjobb része a felfelé caplatás. Ha valaminek vége szakad, jön valami más, a rossz után pedig mindig jó következik. Ha egy ajtó bezárul, kettő nyílik helyette, és neked mindkettőn át kell menned.
A jó embernek sohasem hosszú az élet.
Az élet az elhatározásokról szól. A végeredmény csak másodlagos.
Úgy csókolj, mintha utoljára csókolnál. És úgy nézz a társadra, a barátodra, még a gyerekedre is, mintha utoljára látnád. És akkor a szíveddel látod - nem a kisbetűs, vacak, szürke hétköznapot, hanem a Nagybetűs Csodálatos Életet.
Az élet nehéz. Elveszítünk apákat, testvéreket, anyákat, dalokat és darabokat magunkból. A bot ártatlan hátakra sújt le, az érdemtelent tisztelik, és túl sok a magány. Bolond lennék, ha azért imádkoznék, hogy minden rossz elkerülje a gyermekeim. Ha az ember túl sokat kér, könnyen csalódik. De hadd könyörögjek olyan apróságokért, mint a termékeny föld, az anyai szeretet, egy gyerek mosolya - olyan életért, amelyben több a jó, mint a keserűség.
Facebook
Pinterest