Idézetek az életről
Vajon én könnyebben tudok-e majd búcsút mondani azoknak a gesztusoknak, amelyek az ifjúságot jelentik számomra? Vajon marad-e más választásom, mint hogy azután legalább utánozzam őket, és eme oktalan tevékenység számára biztonságos zugot találjak okos életemben? Mit számít, hogy mindez haszontalan játék? És mit számít, hogy ezt tudom? Vajon abbahagyom-e a játékot csak azért, mert hiábavaló?
Tesszük, amit tennünk kell, mégis mind ugyanarra a sorsra jutunk. Mindegy, hogy magányosan tengeted a napjaidat a házadban, hatalmas vagyont halmozol fel, hangosan énekelsz, vagy kupaszám vásárolod a sört a cimboráidnak és a rokonaidnak, a végén mindenképpen megtalálod a végzeted - vagy éppen a végzet talál meg téged.
Át nem gondolt életet nem érdemes élni.
Semmi sem tölt el nagyobb csodálattal, mint az, ha valami ellene szegül a természet törvényeinek, ha valami megmagyarázhatatlan hirtelen megbolygatja jól berendezett, megszokott kis világunkat.
A mondabeli tövismadár csak egyetlen egyszer énekel életében, de akkor szebben, mint a föld bármely más teremtménye. Ahogy elhagyja fészkét, egy tövises fát keres, és nem nyugszik, amíg rá nem talál. Akkor az ádáz ágak között rázendít dalára, és felnyársalja magát a leghosszabb, leghegyesebb tövisre. Haldokolva fölébe emelkedik önmaga szenvedésének, hogy túltrillázza még a pacsirtát, a csalogányt is. Egyetlen csodálatos dal, az élete árán. De akkor az egész világ elnémul, őt hallgatja, és Isten mosolyog az égben. Mert a legeslegjobbnak mindig fájdalom az ára.
Az élet nem bűn, hanem heroikus vállalkozás. Olyan küzdelem és háborúság és gyönyörűséges kaland, amiben az emberi szellemnek győzelmet kell aratnia, elsősorban önmaga káosza és sötétsége felett.
Ha valakiben a lélektudat felébred, ha szenved is - boldog, mert tudja, hogy minden elvehető tőle, csak az élet és a jövendő mindennél erősebb szeretete nem.
Tudni kell, miért szenvedünk - és tudni kell azt is, hogy aki értelmesen szenvedett, az nem meghal, hanem megboldogul.
Minden, ami él, meghalni született.
S végül arra jöttem én a világra, Hogy belehaljak abba, hogy éltem a világban.
Az élet nem az, amit az ember átélt, hanem az, amire visszaemlékszik, és ahogy visszaemlékszik rá, amikor el akarja mesélni.
Az életről tudom, hogy véges, de akadnak pillanatai, melyek felérnek az örökkévalósággal.
Az egyetlen dolog, amit megbántam az életemben, a hosszúsága. Ha újra kezdhetném, ugyanezeket a hibákat követném el, csak hamarabb.
Amikor eléred a nyolcvanegyedik életéved, jólesik hátradőlni, és kívülről nézni, hogyan forog a világ.
Álmodunk a reményről, változásról, tűzről, szeretetről, halálról, és egyszer csak bekövetkezik. Az álom valóra válik, és végül a válasz az élet nagy kérdéseire úgy bukkan fel, mint felkelő nap a hegyek mögül. Oly sok küzdelem, hogy az értelmét, a célját megleljük, végül egymásban találjuk meg azt. A közös átélt mesébe illő és evilági élmények. Alapvető emberi vágy, hogy megtaláljuk a hozzánk tartozókat, hogy kötődjünk, és hogy érezzük szívünk mélyén, hogy nem vagyunk egyedül.
Facebook
Pinterest