Colleen McCullough

Semmi szükség rá, hogy megfélemlítéssel bírjuk rá a gyerekeket, hogy jók legyenek, a jóságra a szülőknek kell rávezetniük őket, mert szülőnek lenni azt jelenti, hogy nem hagyhatjuk cserben őket. Isten túlságosan megfoghatatlan a gyermeki értelem számára; a szülőké a felelősség, hogy olyan emberekké váljanak, akiket a gyermekeik mindenekfölött szeretnek és értékelnek.

Ez a baj, ha az ember sziget; elfelejti, hogy a partjain túl is van valami.

A madár, begyében a tövissel, változhatatlan törvénynek engedelmeskedik; nem tudja, mi űzi-hajtja, hogy fölnyársalja magát, s dalolva haljon meg. Amikor a tövis beléhatol, még nem tudja, hogy a halál közeledik, csak dalol, dalol, amíg csak annyi élet van benne, hogy egyetlen hangot kiadjon. De mi, amikor a tövisre fölnyársaljuk magunkat, mi tudjuk. Mi értjük. És mégis, mégis megtesszük. Mégis megtesszük.

Csak éppen: férfi. Egyformák vagytok ti mindannyian, nagy, szőrös lepkék, repestek a láng után, az meg üveg mögött ég. És az üveg olyan vékony, olyan átlátszó, hogy holtra töritek magatokat rajta. S ha sikerül bevergődnötök az üveg mögé, egyenesen a lángba repültök, s halálra égve zuhantok belé. Pedig kint a hűvös éjszakában vár az eleség, a szeretet s a megszületni vágyó kicsi lepkék. De hát látjátok ezt? Kell ez nektek? Dehogyis! Vissza a lángba, holtra törni magatokat, vagy halálra égni!

A mondabeli tövismadár csak egyetlen egyszer énekel életében, de akkor szebben, mint a föld bármely más teremtménye. Ahogy elhagyja fészkét, egy tövises fát keres, és nem nyugszik, amíg rá nem talál. Akkor az ádáz ágak között rázendít dalára, és felnyársalja magát a leghosszabb, leghegyesebb tövisre. Haldokolva fölébe emelkedik önmaga szenvedésének, hogy túltrillázza még a pacsirtát, a csalogányt is. Egyetlen csodálatos dal, az élete árán. De akkor az egész világ elnémul, őt hallgatja, és Isten mosolyog az égben. Mert a legeslegjobbnak mindig fájdalom az ára.

A görögök szerint vétkezik az istenek ellen, aki túlságosan szeret valamit. (...) Ha valakit így szeretnek, az istenek féltékenyek lesznek, és a szeretet tárgyát élete virágában lesújtják. Nagy tanulság rejlik ebben. Túlságosan szeretni: szentségtörés.