Idézetek az egyéniségről
Felébredek: nem az vagyok, ki voltam. Elalszom: holnap megint más leszek. De élve, holtan, utcán, kriptaboltban én emlékezem és én feledek.
Nem megoldás a személyiségünkben rejlő különbségek megszüntetése, nagy segítségünkre lehet viszont, ha erősségekként kezeljük őket.
Ahhoz, hogy az ember önmaga lehessen, bátorságra van szükség. Bátorság kell ahhoz, hogy azt mondja férjének, feleségének, szüleinek, családjának, hogy nagyon szeretlek benneteket, de nekem saját életem és sorsom van, amit meg kell élnem. Ott vagytok a szívemben, de engedjetek szabadon döntenem, és közben ne ítéljetek.
Sosem kérdezted, mégis soha nem tagadtam: saját magam hite vagyok magamban.
Azok az emberek, akik az ősök öröklött kényszerének teljesen ki vannak szolgáltatva, többnyire én-gyenge személyek, akik nem egyéni sorsukat élik, hanem a kényszerbéli családi sorsot az én nélkül kényszerűen ismétlik. De sors-e a múltban már egyszer lefutott élet puszta megismétlése? Az évek során egyre inkább ama felfogás felé hajlunk, hogy a kényszersors az én szabad választása nélkül tulajdonképpen nem sors, hanem csak én nélküli élet, és éppen ezért egy sors nélküli vegetáció. Csak az, aki maga választ, rendelkezik saját, személyes sorssal.
Mindig túlságosan szűkre szabjuk személyiségünk határait. Csak azt számítjuk bele, amit egyénnek nevezünk, és amit megkülönböztetünk a többitől. Pedig valamennyien magunkban hordozzuk a világ egészét, (...) ugyanúgy a lelkünkben is benne van mindaz, amit az emberi lélek valaha is átélt.
Az életben (...) sokszor kapunk sebeket, sokszor ránk taposnak, megbántanak, megsértenek, de értékünket mégis megtartjuk. Ha van.
Ahogy telnek az évek, mindannyian egyre inkább próbálunk hasonulni a többiekhez. Igyekszünk, hogy ne lógjunk ki a sorból, mosolyogni pedig szinte már csak parancsra szoktunk. Az emberek egyre inkább olyanok kezdenek lenni, mint a tömeggyártással előállított tömegtermékek. Körülbelül annyi különleges egyéniséggel, mint amennyi egy futószalagon előállított háztartási kekszbe szorult.
A szeretetből vállalt küzdelem szül meg bennünket. Döntéseidnek súlya van, és döntéseidből újabb döntések nyílnak előtted.
Az olyan emberek, akik mindig uralkodnak magukon, és végtelen soká tudnak várni, félelmetesek.
Megváltozhatunk? Nem is tudom..., mindenki olyan, amilyen, plusz-mínusz 15 százalék, kábé. Ennyire tud valaki megváltozni, ha nagyon akar. Akár önmagunk kedvéért, vagy akár a szeretteinkért. Igen, 15 százalékig, de tudják mit? Néha ennyi is épp elegendő.
Olyan asszonynak látszott, aki körül viharok dúlhatnak, de a lelkét meg sem érintheti semmi.
Aki más, mint a többi, elkülönül nemcsak a saját kortársaitól, de szüleinek és gyermekeinek nemzedékétől is. Erre el lehet készülve. Soha nem fogják megérteni, és talán szégyellni is fogják a tetteit. De a nagyszülei valószínűleg büszkék lennének magára, és azt mondanák: ez a kislány ránk ütött! Az unokái pedig irigyen sóhajtanak majd fel, hogy: micsoda asszony volt a nagymama! És megpróbáljuk követni a példáját.
Nem szánom én az ostobát, kinek üres a mennyek boltja: ki méltó látni a csodát az a csodát magában hordja.
Felnőni azt jelenti, hogy letéped azt, aki eddig voltál, s belenősz abba, aki leszel.
Facebook
Pinterest