Idézetek az egyéniségről
A legmélyebb az erősek szenvedése.
Olyan ember vagyok, aki végigcsinálja, amit egyszer elkezdett.
Újra akarom kezdeni az életem... El akarom követni azokat a kis bűnöket, amelyekre mindig vágytam, de amelyekhez soha nem volt elég bátorságom. (...) Majd szerzek új barátokat, és megtanítom őket arra, hogy ha mernek őrültek lenni, akkor bölcsek is lesznek. Csak felejtsék el az illemszabályokat, és fedezzék fel az igazi énjüket, a legtitkosabb vágyaikat, keressék a kalandokat, és főleg ÉLJENEK!
Talán sohasem vagyunk annyira természetesek, mint mikor szerepet játszunk.
Testvérem sincs. Magam vagyok csupán, rokontalan, de szívós, furcsa lény: mit bánom én, ha sivatagban állok, csak fény legyen ott, áldott, drága fény! Sívó homok, vagy perzselt szikes tájék, oly mindegy nékem: köt a gyökerem, de elhervadok, ha te nem ragyogsz rám, mert sorsom ez a napfény-szerelem.
Folyton azt érzem, mintha más szeretnék lenni. Mintha új helyet keresnék, új élettel és új személyiséggel. Ez együtt jár a felnőtté válással, meg azzal a törekvéssel is, hogy újra megtaláljam magam. Azzal, hogy mássá válok, felmentem magam minden alól. Komolyan azt hittem, hogy ahányszor próbálkozom, mindig felszabadulhatok. De mindig zsákutcába kerültem. Mindegy, hova megyek, eltévedek. Ami nincs, az nem változik. A forgatókönyv módosulhat, de én mindig ugyanaz a tökéletlen ember maradok. Mindig ugyanazok a hiányérzetek kínoznak, amelyeket sosem tudok kielégíteni. Azt hiszem, meg kell ismernem magam.
A körülírható külső szépség sosem vonzott, csak az, ami belülről fakad és tiszta. Ahogy vannak emberek, akik titokban imádják a felhőszakadást, a földrengést vagy a váratlan helyzeteket, én megőrültem azért a bizonyos meghatározhatatlan valamiért, amit a másik nem egyes tagjai gyakoroltak rám. Jobb kifejezéssel nevezzük ezt egyéni vonzerőnek. Akár tetszik, akár nem, ezzel a képességgel lehet behálózni és horogra akasztani a másikat.
Vannak a világon olyan dolgok, amiken lehet változtatni, és vannak, amiken nem lehet. Az idő múlásán például nem. Az idáig eltelt időben nem tudunk visszamenni, nem igaz? (...) Egy bizonyos idő múltán a dolgok megszilárdulnak. Mint a cement a vödörben. És már soha nem tudunk visszamenni a múltba. Vagyis ha a megkötött cement példáját vesszük, olyan, amilyen most vagy, nem lehet senki más.
Emlékszik a kifestőkre kiskorából? Én utáltam. Ha le akarok rajzolni egy házat, akkor nekem ne más mondja meg, hogy milyen legyen, érti?
Az iskola feudális társadalmában (...) a rangsor korán rögzül. Az ember megváltoztathatja a hajviseletét, megváltoztathatja a ruháit, megteheti, hogy miután megtanulta a leckét, nem ír jambikus pentameterben dolgozatot Julius Caesarról, vagy ha mégis, nem mondja el senkinek. Leteheti a szemüvegét és átállhat kontaktlencsére, vagy kompenzálhatja eszességét azzal, hogy nem ír házi feladatot. Sőt, nőhet az osztályban minden fiú húsz centit is, (...) a lényeg akkor sem változik: az ember ugyanaz a csúf különc marad, aki mindig is volt.
Ha a hajam irritál benneteket, megnövesztem. Ha a tetteim, a viselkedésem zavar benneteket, még inkább így cselekszem. És végül, a szarkazmusotok áradatában közömbös maradok. És végezetül az lehetek, akinek lennem kell, és az undor, a szégyen ellenére szeretni fogtok engem azért, aki vagyok.
Te nem azt becsülöd, aki vagy, hanem azt, akit mások szeretnének látni. De hosszú távon az ember nem tagadhatja meg és nem értéktelenítheti el önmagát.
A személyiséged az, aki a sötétben vagy.
A természetedet nem kell megváltoztatnod, csak a modorodat. Az jóval könnyebb.
Soha nem próbáltam meg kirekeszteni a múlt emlékeit, bár néhány egyenesen fájdalmas. Nem értem az olyan embereket, akik elbújnak a múltjuk elől. Minden, amit átélsz, segít azzá a személlyé válni, aki most vagy.
Facebook
Pinterest