Idézetek az egyéniségről
Nem vagyok része semmilyen struktúrának, ez ellen mindig is küzdöttem. Azokkal járok össze, akiket kedvelek, oda megyek, ahová akarok, azért olvasom el ezt vagy azt a könyvet, mert érdekel, és nem azért, mert feltétlenül illik elolvasni. És az egész életem ezen alapul.
Az értelem, az erkölcs és a jellem bizonyos párhuzamban áll valamennyiünk egyéniségében, és töretlen folytonossággal fejlődik tovább, ha ugyan az élet nagy háborgásai nem térítik más irányba.
Amit tökéletességnek neveznek, az mindenben érdektelen. A tökéletességnek nincs egyénisége.
A jellemünk adott, de csak akkor ismerszik meg, ha próba elé állítanak minket.
A gátlástalanság, úgy gondolom, személyiségfüggő. Vannak, akik soha nem tesznek ilyet, és vannak, akik rendszeresen. Ez valószínűleg a szocializáció során alakul ki.
Nincs ego, nincs gyötrelem.
A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor se, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról.
A személyiség úgy van felépítve, mint a ház: a láthatatlan pince a tudatalatti, efölé emelkedik a ház, az Én, s ebből nyúlik ki a torony, tetején meteorológiai jelzőzászlóval, ez a felettes-én, az ideál. A tudatalatti az, amilyen az ember valójában, az Én, amilyennek mutatja magát, az én-feletti pedig az ideál, ilyen szeretne lenni.
Ne is legyen lángelme a jó hadvezér, sőt ne legyen semmilyen kiváló tulajdonsága sem; épp ellenkezőleg, csak hiányozzanak belőle a magasztosabb emberi tulajdonságok: a szeretet, a költészet, a gyengédség, a bölcselő, a fürkésző kételkedés. Legyen korlátolt, higgye szilárdan, hogy amit cselekszik, nagyon fontos dolog (máskülönben nem győzi türelemmel), mert csakis akkor lesz bátor hadvezér. Isten mentsen meg attól, hogy ember legyen, hogy megszeressen, megsajnáljon valakit, és elgondolkozzék azon, mi igazságos, mi nem.
Az újszülött nem érti még, hogy teste jobban hozzátartozik, mint a körülötte levő tárgyak; játszadozik lábujjával, és nem fogja fel, hogy az inkább az övé, mint a mellette fekvő csörgő; csak fokról fokra, a fájdalom révén kezdi érzékelni a test tényét. Hasonló tapasztalatokon kell átesnie az egyénnek is, hogy énjének tudatára ébredjen. De míg minden egyén tudatában van annak - és itt a különbség -, hogy teste különálló és teljes szervezet, nem mindenki fogja fel, hogy teljes és különálló egyéniség is.
Akinek nincs jelleme, nem ember: tárgy.
A háziasítható állatok hasonlóak egymáshoz; minden nem háziasítható állat a maga módján nem az.
Egyéniségünk háromnegyedéről lemondunk, hogy hasonlíthassunk másokhoz.
Meg kell tanulnunk elfogadni magunkat, értékelni magunkat, függetlenül attól, mások mit mondanak rólunk. Meg kell tanulnunk, hogy mindennek és mindannyiunknak megvan a maga helye a földön. Valamennyien egyediek vagyunk.
Bizonyos erdélyi embereken szoktam mosolyogni, amikor mutatják nekem, hogy az ő erdélyi fenyőfáik milyen erősek és milyen nagyra nőnek. Azt válaszolom nekik, igen, ezeket a nagy fenyőfákat a vihar pont derékban szokta kettétörni. A makacsság egy bizonyos szintig jó. De csak akkor, ha kellő rugalmassággal van ötvözve.
Facebook
Pinterest