Fritz Kahn

A házasság azt kívánja tőlünk, hogy átéljük a másikkal az életét.

Az ember úgy esik bele az első szerelembe, mint a kanyaróba. A fiú ilyenkor nem lát mást, csak szerelmesét.

A jó barát jó férj vagy jó feleség is tud lenni.

A nő a házasság révén ne "több" akarjon lenni, hanem boldog.

A legnagyobb szerencse a házasság­ban, ha a házastárs csókjával feledtetni tudja a gondokat, s a fájdalom könnyeit a vidámság könnyeivé tudja varázsolni.

Nincs nagyobb csapás, mint az olyan ember, aki minden levesébe beleönti a keserűség sóját, azután egész életében elsózott levest kénytelen kanalazni.

Nem az a jó házastárs, akit kívánunk, hanem akire szükségünk van.

A nő számára semmi a világon nem pótolhatja azt a veszteséget, ha úgy éli le életét, hogy senki se szereti, és nincs, akit szeressen.

A házasság reciprok viszony. Csak akkor lehet boldog, ha mindketten boldogok.

A személyiség úgy van felépítve, mint a ház: a láthatatlan pince a tudatalatti, efölé emelkedik a ház, az Én, s ebből nyúlik ki a torony, tetején meteorológiai jelzőzászlóval, ez a felettes-én, az ideál. A tudatalatti az, amilyen az ember valójában, az Én, amilyennek mutatja magát, az én-feletti pedig az ideál, ilyen szeretne lenni.

Brahma először megteremtette a férfit. Amikor az asszonyra került volna sor, már nem volt semmije, tehát összegyűjtötte a méhraj zümmögését, a galamb turbékolását; a napsugár csendjét, a felhők mélabúját, és a szél kiszámíthatatlanságát, a nyúl félénkségét és a páva hiúságát, a virágok törékenységét és a gyémánt keménységét, a méz édességét és a tigris kegyetlenségét; a tűz forróságát és a hó hidegségét, a szarka fecsegését, a daru képmutatását és a gólya hűségét. Mindezekből alkotta Brahma az asszonyt és a férfinak adta.