Jared Diamond

Még a leggazdagabb és műszakilag legfejlettebb mai társadalmaknak is növekvő környezeti és gazdasági problémákkal kell szembenézniük.

A letűnt korok embere nem volt földjének tudatlan és hanyag, kihalásra érdemes gazdája, sem pedig bölcs környezetvédő, aki megoldotta az általunk megoldhatatlannak vélt problémákat. Ugyanolyan ember volt, mint mi, és nagyjából hasonló feladatokkal kellett megbirkóznia, mint nekünk. Hogy sikerrel járt-e, az ugyancsak hasonló körülményektől függött, mint amik a mi sikerünket vagy kudarcunkat meghatározzák.

Nem csak több szem lát többet, hanem egyetlen szem is, ha többfelé néz.

A környezeti és egyéb nehézségek oka általában nem egyszerűen az, hogy egyes gonosz emberek önző módon, a szomszédjaik kárára akarnak meggazdagodni. Sokkal inkább arról van szó, hogy a közös jövő eldöntésében különböző szemléletmódok csapnak össze egymással.

A tipikus mai ember - háztulajdonos, befektető, politikus, egyetemi adminisztrátor vagy bárki más - különösebb következmények nélkül képes folytatni pazarló életmódját mindaddig, amíg a gazdaság állapota rendben van. Így aztán elfeledkezik arról, hogy a körülmények változhatnak, és nem mindig látjuk előre, hogy legközelebb mikor fognak megváltozni. Így amikor tényleg megváltoznak, már úgy hozzá vagyunk szokva a környezetünknek túl sokba kerülő életmódunkhoz, hogy a teljes csőd alternatívájaként az olcsóbb megoldásokat nem fogadjuk el.

A hosszú távú érdek önmagában nem garanciája a megfelelő döntéseknek, mert az embereket gyakran mégis elvakítják a közeljövő kilátásai, máskor pedig egyszerűen ostobák. Ezért sokkal bonyolultabb kiismerni a történelmet vagy akár az egyének élettörténetét, mint mondjuk egy vegyi reakciót.

A történelemre akár egyetlen személy is számottevő hatást fejthet ki - például egy okos és aktív állami vezető, aki egyrészt látja a közelgő válságokat, másrészt van hozzá bátorsága, hogy idejekorán elébük vágjon.

Nehezen látjuk be, hogy az ember személyisége egymással nem mindig összeillő mozaikdarabokból áll, annak megfelelően, hogy életének más és más dimenzióiban más és más jellegű hatások érték. Így aztán hajlamosak lehetünk arra, hogy bűnei miatt az erényeit se ismerjük el.

Az oktatásnak elvileg két résztvevője van: a tanár, aki ismereteket közöl, és a diák, aki ezeket az ismereteket befogadja. Valójában mi tanárok lépten-nyomon tapasztaljuk, hogy a közlés iránya nem ilyen egyoldalú. A diákok is tanítanak minket, például azzal, hogy egynémely alapfeltevésünk nekik kevésbé nyilvánvaló, vagy hogy olyan kérdéseket tesznek fel, amikre addig nem gondoltunk.

Több szem nem csak többet lát, hanem gyakran nem ugyanazt látja. Különösen olyan helyzetekben, amelyek maguk is bonyolultak.

Kétségtelen, hogy a történelem messze nem pusztán kudarcok sorozata volt, a csoportos döntések gyakran bizonyultak sikeresnek a komplexitás minden nehézségével és csapdájával együtt.

A stratégák hadseregüket mindig hajlamosak az előző háborúra felkészíteni, kiváltképp, ha abban győztek.

A presztízsért folyó verseny mindig azzal a veszéllyel jár, hogy rövid távú eredményei hosszabb távon megbosszulják magukat.

Az önmagunkkal való szembenézés és értékeink szükségszerű revíziója soha nem könnyű feladat. (...) De szinte biztos, hogy túl kell esni rajta, saját életünkben külön-külön éppúgy, mint a társadalmak életében együtt. Vagy akár az egész bolygóéban, hiszen (...) globális környezeti problémáink minden eddiginél általánosabb értékrevíziót kényszerítenek ránk.