Egészséggel kapcsolatos idézetek
Ha úgy élek, hogy állandóan számolom a kalóriákat, olvasom az életmódra szerkesztett tanácsokat, akkor hol marad az élet élvezete? Próbáljuk meg élvezni az életünket. Megtalálni az arany középutat.
Kétségtelen, hogy sokan késsel-villával ássák saját sírjukat. A társadalom nagy része többé már nem a szegénységtől szenved. Ellenkezőleg: a nyugati világ betegségeinek nagy részét az okozza, hogy túl sokat eszünk, nem pedig túl keveset, és ráadásul nem a megfelelő ételeket fogyasztjuk.
Az emberi test végtelenül intelligens, bölcs és komplex rendszer, és amíg életben vagyunk, át van itatva tudatossággal, lélekkel, amitől a test él. A kommunikáció a test és a lakója között drámai módon eltűnt például az orvoslásból, és olyan módon vált lélektelenné, érthetetlenné, és megmagyarázhatatlanná egy csomó betegség, hogy ebből a szempontból kollektív analfabétákká kezdtünk válni.
Az ember arra teremtetett, hogy a Föld ura legyen, de egyetlen alapvető dolgot nem kapott: szerszámosládát, hogy megjavítsa önmagát. (...) Ha lenne csavarhúzó a rossz ötletek eltávolítására; meg kalapács a jó szándék rögzítésére; franciakulcs, amellyel örökre meg lehetne húzni a szerelmet; egy fűrész, hogy levágjuk a múltat! De nem kaptunk ilyen szerszámkészletet, és ha egyszer inogni és nyikorogni kezdünk, előbb-utóbb eltörünk.
A rákdiagnózis ma sokszor stigma. El kell érni, hogy csak egy apró bukkanó legyen az ember életében, ami kezelhető vagy még inkább gyógyítható.
Ki az egészségesebb: aki vidáman viseli súlyfölöslegét, vagy aki örömtelenül tartja a szigorú fogyókúrát? Régi teóriám, hogy a társadalmi elvárások legalább annyi embert betegítenek meg, mint ahányan az egészségtelen életmód következményeit nyögik.
Ha az ember valami krónikus betegségben szenved, a frusztrált vagy a türelmetlen viszonyulás csak rontja a helyzetet. Meg kell tanulni együtt élni a betegséggel. Régi barátként kell gondolni rá.
Ha valaki nővér, akkor kötelessége végighallgatni az öregeket, még akkor is, ha nincs sok értelme annak, amit mondanak.
Mai ifjúságunk csak azért vézna, csak azért ideges és koravén, mert még mindig nem él egészséges életet. És azért nem él egészséges életet, mert azt hiszi, hogy fonnyadt tüdejének, meggörnyedt vállának üdítő a benzinfüsttől, portól sűrű levegőjű vasárnapi korzó.
Bizonyos értelemben a betegségek addig nem is léteznek, amíg nem veszünk róluk tudomást - azzal, hogy felismerjük, elnevezzük őket, és fellépünk ellenük.
A D-vitamin-hiányos gyíkok ösztönösen törekednek az UV-B-sugárzás felé, ugyanúgy, ahogyan szomjúság esetén vizet keresnénk. Az embernek ugyanakkor megvan az a rendkívüli képessége - hála magasan fejlett agyunknak, amelynek segítségével kedvünkre elemezhetjük a dolgokat és ítélkezhetünk róluk, függetlenül attól, hogy ez az ítélet helyesnek vagy helytelennek bizonyul-e -, hogy bármire rá-, illetve bármiről lebeszélje magát, beleértve azokat a dolgokat is, amelyek egészségesek vagy egészségtelenek lehetnek. Néha azonban jobban járunk, ha a gyíkokhoz hasonlóan viselkedünk.
Mindenhol vannak rákkeltő dolgok, még az életben maradásunkhoz nélkülözhetetlen anyagokban is. Csak mert valami természetes, az nem jelenti azt, hogy korlátlan mennyiségben fogyaszthatjuk vagy használhatjuk fel, és nem kell káros egészségügyi hatásoktól tartanunk.
Az emberi szervezet mindig annyit visel el, amennyit muszáj.
A rák egy olyan betegség, amely a földre kényszerít, és mélyen a padlóra küld. Nem figyelmeztet.
Valamennyien, ha megbetegszünk, és a betegség nem múlik el, dühösek leszünk. Önmagunkra, valaki másra, vagy az egész világra. Hibáztatjuk a sorsot, miért pont velünk történik ilyesmi. Különösen, miután úgy érezzük mindent megtettünk azért, hogy ne így legyen. De valóban mindent megtettünk? Ez nagyon fontos kérdés.
Facebook
Pinterest