Idézetek a búcsúról
Mit hagyok itt, nem is tudom már, Messzebb-messzebb visz minden óra. Fekete-zöld babérfák terhe Esőzik a bús távozóra: Én kifelé megyek.
El kell búcsúzni. Ha az ember nem teszi, örökre szilánkok maradnak a lelkében.
Nem tudom szavakba foglalni érzéseimet, hogy ma reggel nem búcsúzhatok el tőled, akit oly nagyon imádok. Ha eszembe jut, hogy többé nem láthatlak, a szívem megtelik fájdalommal. (...) Összetörik a szívem a gondolatra, hogy olyan messzire mész. Mindig annyira kedves voltál hozzám, és sohasem sértetted meg az érzéseimet... és rettenetesen fogsz hiányozni. De őszintén hiszem és remélem, hogy boldog leszel és sikeres, akárhova vezessen is sorsod.
Légy áldva a csókért, a kínért, légy áldva, hogy lelkem gyötörted, te sápatag, gonosz cherubja a szenvedésnek és gyönyörnek. Most menni kell. Nyujtsd csókra ajkad. Hadd öljem a kínt mind reája. Ó fojts meg, ölj meg, semmisíts meg... Ez a búcsúzás éjszakája.
Társak nem voltak, Magam voltam csak. Én már fáradok, Mindent rád hagyok, Kérlek, engedj el! Nekem mennem kell, A csendnek hódolok. Hallgass, hallgatok...
Én sohasem búcsúzom, Én szótlanul távozom. Úgy fáj, amikor egy szerelem véget ér, De hogy miért, sohasem kutatom. Nem sírok, könny nem kísér utamon, Bánt, de sohasem mutatom. Fáj, amikor egy kis öröm elköszön, De én sohasem búcsúzom!
Minek sajnálni, amit elhagyunk? Tolongó emberek közt egyedül vagyunk. Elszöktek, akikkel összetartoztunk.
Jó volna lenni még talán de mit is tegyek ha nem lehet a szótáradba írj be s néha lapozz föl engem és leszek.
Az élet örökké megismétlődő búcsúzásból áll, és a holnap más is lehet, mint a ma. (...) Az élet első kegyetlensége ez. Most szakad meg az első szál szorosra font bensőséges kapcsolatuk szőttesében. Idővel más szál is megszakad, amíg egy napon szertefoszlik az egész.
Míg háromszázhatvanötször felkel s lemegy a Nap, míg tizenkétszer megtelik a Hold és elapad, míg egyszer elsárgul a nád és újra zöld leszen, míg újra nyílik a virág, addig várj, kedvesem.
Utolsó arcomat Neked mutatom most, kedvesem. Elviheted magaddal, Kísérjen utadon szerelmesen.
Mindig van egy pont, ahol az út kettéválik. Abban a hitben válunk szét, hogy az útjaink egyszer újra összefutnak. Ahogy távolodunk az úton, a másik egyre kisebbnek tűnik. De nem baj, egymásnak vagyunk teremtve.
A felhők fölött 3 méterrel c. film
Így szokás minden búcsúzáskor, torkig enni vagy inni magunkat, nem érezni az elválás pillanatait. Mindig ez fáj a legjobban. Ezeket a perceket kell elzsibbasztani, hogy ne fájjon a nagy műtét, ahogy a sors kegyetlen késével felhasítja a lelkünket.
Valamit őrizni fogok magamban mélyen, amit soha nem veszíthetek el. Ami nem kophat el. (...) Valamit, ami láthatatlan. Valamit, amit minden egyes pillanatban éreztünk, ahogy megláttuk egymást.
Igen, igen, az ismerős világot Úgy hagyjuk el, hogy szívünk meg se retten. Az vonz csupán, mit ködbe vont a kétség, S titokzatossá bűvölt a sötétség - A sejtelmes, az ismeretlen.
Facebook
Pinterest