Idézetek a boldogságról
Az erkölcs nem arra tanít, hogy boldogok, hanem hogy boldogságra érdemesek miként legyünk.
Boldog mindig az lehet, aki hajlandó megdolgozni érte.
Nem élhetünk mindig a fényben. Ami fényt csak bírsz, magaddal kell vinned a sötétbe is.
Engedje meg magának, hogy jobban érezze magát! És aztán megtanulhatja, hogyan engedje meg magának, hogy folyamatosan jobban érezze magát.
Még ma is, amikor látom, hogy igazi mosolyra derül az arca, megmelegszik a szívem, mert tudom, hogy nem olyan, mint más. Azért mosolyog így, mert vele vagyok. Miattam.
Kitört a boldogság. Látom, nem tetszik. Mai napság ez rém ciki. Nem is entellektüel, aki nem fetreng depresszióban.
Az asszonyok legtartósabb boldogsága, amit ifjú évek múltán ajándékba ad a sors, cserébe talán a fehér hajszálakért: a családért, a gyermekért, az unokáért érzett gondoskodás sírig tartó boldogsága.
Boldogok, akik komolyan tudják venni a kis dolgokat és békésen a nagy eseményeket, mert messzire jutnak az életben.
A boldogság titkát nem akkor lehet megtalálni, ha többre törsz, hanem hogyha kifejleszted a képességet, hogy élvezd a kevesebbet.
A boldogság szüntelen küzdelem, és alighanem folyton-folyvást küzdenem kell majd érte, amíg csak élek. Kérdés, hogy egyáltalán megéri-e.
A boldogságot nem lehet hajszolni, annak magától kell megérkeznie.
Az ember, akinek semmije sem maradt a világon, mégis boldog lehet, hacsak egy röpke pillanatra is, amikor szeretteire gondol.
A boldogság útja belül van a lélekben. Aki ezt nem tudja, boldogtalanságra ítéli életét.
Földi életünkben nincs teljes boldogság. A boldogság rendesen magában hordja a méreg csíráit - vagy pedig kívülről mérgezi meg valami.
Ami régen volt nagy, többnyire kicsivé lett, s ami az én időmben nagy, korábban kicsi volt. Annak tudatában tehát, hogy az emberi boldogság soha sem állandó, mindkettőről egyaránt megemlékezem. Van az emberi dolgoknak egy bizonyos körforgása, mely nem engedi, hogy mindig ugyanazok legyenek boldogok.