Idézetek a beszédről
Tanulni sohasem késő! Igazi móka, ha egy újonnan megismert szót tudunk a beszélgetéseinkbe csempészni.
Ha a drága emberek rászoknának az áldott kijelentő módra, rengeteg kínlódástól, szenvedéstől, verdengéstől (ezt a vergődikből és az fetrengből keresztezem) mentesíthetnék önmagukat és szeretteiket.
A kimondott szó mindennek a kulcsa.
Nincs olyan, hogy én szavam meg te szavad. Szó van, csezmeg. Mindenki beszél összevissza, szavakat hány, nincs olyan, amit valaki már ne mondott volna.
Ha az emberek nem járatnák folyton a szájukat, óhatatlanul elkezdene működni az agyuk.
Akik faluhelyen születtek vagy - mint mondani szokták - huzamosabb ideig a nép körében éltek, személyesen is tapasztalhatták, hogy az egyszerű emberek milyen tömören, célratörően és csattanósan fogalmaznak, nyilvánítanak véleményt.
A tettek helyett nem cselekednek a szavak.
A hang hiánya néha harsányabban szól, mint a hang maga.
Szóhasználatunk erősen befolyásolja gondolatainkat és tetteinket.
Ha háborút hirdetünk, azzal ellenségeket teremtünk. Ha parancsokat és utasításokat osztunk, azzal ellenállást váltunk ki. Viszont ha tudatosan figyelünk a lelkünk rezdüléseire és a szavainkra, szelídebb módszerekkel is előidézhetünk változást.
Nagyon furának tartom, és rettenetesen képmutatónak, hogy valaki szerint, aki csúnyán beszél, akkor csúnya ember is. Ezzel az erővel, aki nem beszél semmiről, az üres.
Én úgy látom, a pillanat, amikor egy gyerek elgondolkodik azon, mit mondjon egy felnőttnek, tragikus pillanat.
Néha egy kérdésre adott válasz attól függ, hogy ki az, aki kérdez.
Mennél hosszabb időre tudja magához ragadni a szót egy politikus, annál többet szerepel, annál nagyobb tekintélyt vív ki magának, annál többen szavaznak rá és így annál nagyobb hatalma lesz. Az embernél a társalkodás nem szükségszerűen szinonim a kommunikálással.
Nem erősségünk a racionális beszélgetés, amelyben egy kérdésre odaillő választ adnak, egy érvet alaposan megforgatnak, hogy eldöntsék, elfogadják-e vagy sem. Szívesen nevezzük magunkat Homo sapiensnek, értelmes embernek, de a gyakorlat alapján úgy tűnik, jobban tennénk, ha levennénk ezt a címkét a homlokunkról. Nyelvünkre úgy tekintünk, mint amely értelmünk eszköze, a kommunikációnkra pedig úgy, mint ami maga a tökéletes információs csatorna és a ráció végső megnyilvánulása. De ha valaki veszi magának a fáradságot, illetve a bátorságot és titokban, az illemet és a törvényt megsértve, kihallgatja mások beszélgetéseit - ahogy azt, ó egek, az önök alázatos szolgája is teszi -, sokat megtud az értelemről vagy épp annak hiányáról. A beszélgetőtársak ugyanis alig figyelnek egymásra, nem hallják meg az érvek lényegét és inkább csak arra összpontosítanak, hogy elmondhassák, amit ők maguk akarnak. Így aztán a szavak és az azokra adott reakciók nemigen találkoznak.
Facebook
Pinterest