Versek a boldogságról
Boldog vagyok, mint senki más, és mégis kedvem volna sírni, mert jól tudom: virágnyilás: egyszerből a sohába nyílni.
Boldog lehetett volna, igen, s talán boldog is volt, csak nem merte kimondani, mi több, bevallani sem, tehát annak rendje-módja szerint át sem élte. Mintha attól félt volna, hogy ha elengedi magát, ha átengedi magát a ritka (a váratlan?, az ismeretlen?) érzésnek, ha elhiszi, hogy ez az a lelkiállapot (elégedettség?, beteljesülés?), aminél nincs, nem lehet tökéletesebb, akkor vége, akkor azonnal megszakad, elszáll.
Az életednek van egy titkos csúcsa, Mely rejtve őrzi boldogságod, Egy sziklafok, ahonnan Te az élet Töretlen teljességét látod, Hol imádkoznál hosszan, térden állva, Mert onnan végtelen a panoráma.
Ha akarsz lenni kicsit boldogabb:
Tartsd kicsit távolabb a dolgokat
Magadtól - s nem fognak gyötörni.
Nem fogsz a percek rejtett zátonyán
Boldogtalan hajó Te, összetörni.
Ne ismerkedj a dolgok lényegével,
Csak friss hamvával, csillogó színével.
Úgy, mint a fecske a víz tükörével.
A szivem dobog,
és szeretném megérteni
a csodát, hogy boldog vagyok,
boldog! az! - De nincs rá szavam.
Emberek, én csak szidtam az
életet: nem volt igazam.
Mint kehely szélén zengő aranycsöppek: Az örömital benned muzsikál, Túláradna, de nincs merre-hova, Leperegne, de csak habozva áll. Raksz vértet, páncélt a szíved fölé, De ver a szíved vért, páncél alatt - Ujjongva szólnál: most boldog vagyok! - És összeszorítod a fogadat!
Ha visszanézek most a múltra, Álomnak tetszik az egész. Hisz' ily bolondot nem művelhet Soha a józan emberész. És mégis, sokszor úgy óhajtom: Legyen ily álom életem. Kacagjon rajta minden ember, Csak engem boldoggá tegyen!
Boldogságommal nem dicsekszem, Bár ajkamon csaknem kitör. Ó hányan vannak a világon, Kiket nehéz bánat gyötör... Szegények, ennyi boldogságot látva, Önsorsukat fájóbban érzenék. Elhallgatok. S csak titkon mondok áldást, Hogy társamul téged adott az ég!
Annyiszor játszottam a boldogot, most végre boldog lehetnék, nyugtalanul figyelem magamat, vajon mi hiányzik még, (...) s a boldogot csak játszani lehet, és az élethez ennyi is elég, az üdvözült angyali boldogságot nem ismerik, csak a hülyék.
Mi a boldogság?... oly szomjas szivem, hogy Fölinna egy záport, s talán Egy harmatcsepp sem hull reá soha!
Facebook
Pinterest