Válás
Kiderült, hogy elválni sokkal nehezebb, mint összeházasodni. A házasodni készülőknek fel kéne olvasni egy figyelmeztetést, mielőtt kimondják a boldogító igent: "Figyelmeztetem, hogy bármilyen szerelem, amit most éreznek, felhasználható önök ellen a jövőben. Tanulmányok kimutatták, hogy a válás során mindig a legőrültebb ember nyer, tekintet nélkül arra, ki sérült a legtöbbet a kapcsolatban. Megértették, hogy ugyan a házasságkötéshez öt perc is elég, elválni évekbe telik, rámegy az összes megtakarításuk, tönkreteszi a baráti és családi kapcsolataikat, és örökre aláaknázza érzelmi egészségüket és az emberiségbe vetett hitüket? Tudomásul veszik, hogy jelenleg a szerelemtől és a reménytől vakon cselednek, és talán fogalmuk sincs arról, mit művelnek?"
A házasság olyan birtok, amelyre sokkal könnyebb bejutni, mint onnan kijutni. Egy szerető, akit nem akadályoz a törvény, bármelyik pillanatban kiléphet egy rossz kapcsolatból. De a törvényes házasságban élő ember, aki el akar menekülni a halálra ítélt szerelemből, hamar ráébred, hogy a házassági szerződés jelentős része az állam hatáskörébe tartozik, és néha kegyetlenül hosszú időbe telik, míg az állam lehetőséget ad a távozásra. Így aztán könnyen találhatjuk magunkat abban a helyzetben, hogy hónapokig vagy akár évekig egy szerelem nélküli, törvényes kapcsolat csapdájában vergődünk, amit égő háznak érzünk, amelyben valahol lent, az alagsorban egy radiátorhoz bilincseltek minket; képtelenek vagyunk kiszabadulni, miközben gomolyog a füst és beszakad a tető.
Egy mély nyomot hagyott karmikus pecsétet is fel lehet oldani. Életeken át hatással volt a kapcsolatunkra, de az akkor volt, most meg most van.
A mostani világban nem kell fizikailag meghalni ahhoz, hogy szétváljatok, habár a válás mindenképpen valaminek a végét, mondhatni, a halálát jelenti.
A fogadalmam, hogy szeretni fogom a férjemet, elszáll, mintha soha nem lett volna. Lehet, hogy nem is volt. Nap mint nap újra álmodozáson kapom magam arról, hogy elköltözöm, egyedül élek. Elönt a szégyen, ahányszor erre gondolok, de lassan kezdem elfogadni, hogy ez az, amire vágyom.
Bármit is gondolunk a válásról, akár jónak, akár rossznak, helyesnek vagy helytelennek, erkölcsösnek vagy erkölcstelennek tekintjük, az nem számít. Válások vannak, és lesznek is.
Különböző válástörténetek vannak, mindegyiket tiszteletben kell tartani. Nem mindegy, mikor történik a válás egy család életében, harag, agresszió, esetleg erőszak szerepet játszik-e benne, ki megy el, ki marad, haragban vagy békében búcsúznak a felek; nem beszélve a folytatásról, lesz-e új családjuk... bonyolult és összetett dolgok ezek. Csak egy biztos, válás közben mindenki sérül. Az, hogy milyen mértékben, teljesen egyéni.
A világ ilyen téren is nagyot változott a rendszerváltás óta. Míg régebben a válásoknál a férj ment tönkre, hiszen a gyerekek miatt szinte mindig a nő kapta a lakást, vagyon meg kevés családban volt, ma már más az ábra. Kiváltképp a felső középosztálybeli családoknál, amelyekben megengedhetik maguknak, hogy a nő ne, vagy ne sokat dolgozzon, a férfi pedig úgy zsonglőrködik az általa keresett pénzekkel, ahogy akar. Válópereknél aztán az addig magas életszínvonalon élő nők gyakran nagyot koppannak, mert könnyen kiderülhet, hogy az égvilágon semmijük nincs a közös otthonon és az autókon kívül.
Facebook
Pinterest