Tudósok
Sajnos, a kutatásban elvált egymástól a zsenialitás és a szakmai siker. Nem a kreatív emberek, hanem egyfajta magasan kvalifikált szakmunkások a ma sikeremberei.
Amikor egy jelentős tudós meghal, számokba rendezik munkásságát: hány könyvet írt, mennyi ilyen, olyan, amolyan cikket publikált, hányan szereztek tudományos fokozatot az irányításával, mekkora az idézettsége. Pedig sokszor fontosabb a személy kisugárzása: hogyan tudta kollégáit meggyőzni, hogy amivel ő foglalkozik, fontos, s tegyék ezt a többiek is; hogyan szemlélte a világot; milyen távoli dolgok kapcsolatára világított rá; hogyan tehetjük hasznossá a szakmát a társadalom számára, s hogyan kötött össze embereket, akik nem is ismerték egymást.
A természettudomány tiszta rendszer, ami nem ismeri az egyrészt-másrészt alternatívákat, és ezért fegyelemre, önuralomra szoktatja a kutatót.
Egy jó, fiatal kutatónak, aki egy munkahelyet keres, a legfontosabb mindig az, hogy ki van ottan. Nem elsősorban az, hogy mennyi fizetést kap és milyen a felszerelés. A felszerelés persze fontos, de nem a legfontosabb. Hogy ki van ottan. Hogy van-e olyan hangulat, stimuláció, van-e olyan interakció az emberek között, ami azután egy gyors és értelmes fejlődésre vezetget vagy nem.
A tudós ethosza az igazság keresése, mely egyben erkölcsi magatartás.
Mi, tudósok felelősek vagyunk a mai korszak társadalmi-gazdasági folyamataiért is, akár érkezik erre vonatkozóan kérdés a gazdaság és a politika irányítóitól, akár nem. Ha fontos kérdések nem hangoznak el, akkor nekünk tudósoknak kell ezeket feltenni, és ha a tudomány módszere úgy diktálja, akár évtizedes munkával válaszokat keresni.
A tudós boldogságközpontját nem a pénz, hanem az új felismerése és annak elismertetése hozza izgalomba.
Nem az igazság birtokolása termékenyíti meg és teszi boldoggá a kutatót, hanem a sikeres kutatás az igazság után.
A tudományos tévedések (...) talán legjelentősebb forrása az, ha a különlegesen jelentős felfedezés reménye a kutató kritikai érzékét megbénítja. Ez alól a legnagyobb kutatók sem kivételek.
A tudományos megismerés növekvő információtartalma, valamint bonyolultabbá válása hozza létre az egyik paradox szituációt: az egyes tudós mind többet és többet tud, de a kutatás mind szűkebb és szűkebb szférájában.
Két, egymással ellentétes munkahipotézist képviselő kutató nem vita útján igyekszik dűlőre vinni a dolgot, a vitára legfeljebb álláspontjaik kölcsönös tisztázása céljából kerítenek sort. Nem egymással, hanem a tényekkel néznek farkasszemet, ezek pedig vagy az egyik, vagy a másik hipotézist érvénytelenítik majd - esetleg mindkettőt.
A tudósok néha ugyanolyan megszállottan fürkészik a múlt eseményeit, mint a történészek, mert nagyon sok múlhat az előzményeken. Minden kísérlet lényegében párbeszéd valamilyen előző kísérlettel, és minden új teória egy régi elmélet folyománya vagy cáfolata.
A mai tudomány (...) gyári tömegtermelésre hasonlít. Kiképezik a munkásokat, beállítják őket a futószalag mellé, és azt várják tőlük, hogy publikáció formájában termeljenek nagy tömegben.
Facebook
Pinterest