Technológia
Csábító a környezet jelenlegi állapotáért a technológiát hibáztatni, ám jó kezekben az emberiség igazi erősségévé válik. (...) A technológia szembeállítása mindazzal, ami természetes, jó vagy emberi, igencsak maradi perspektíva.
Néha a legokosabb, amit a technológiával tehetünk, hogy nem használjuk. Ám az összesről lemondani valószínűleg szintén rossz ötlet.
Ideális esetben a technológia az emberi együttműködésben rejlő erő csodálatos kifejeződése, amikor kontinenseken és generációkon átívelve hasznosítunk nyersanyagokat és tudást: jóval több, mint a részeredményei összege. Az számít, hogy hogyan használjuk a technológiát.
A feltalálóknak jellemzően jóval nagyobb előzetes belátást tulajdonítunk, mint amennyit valójában érdemelnek, és ez segít megőrizni a zsenik (és velük az emberiség) istenszerű képességeinek mítoszát.
Minden technológia egyszerre ad és vesz el, és csak a kettőt egyszerre tudjuk választani, nem mondhatjuk, hogy csak az előnyei kellenek.
Minden ember két univerzumba születik: a fizikai valóságba és a kibervilágba.
A kibertér kétségtelenül megsokszorozta az ismerkedési lehetőségek számát. Az emberek sokkal könnyebben eldönthetik előre, hogy egy potenciális partner tetszik-e nekik. Az igazi teszt azonban továbbra is két élő test találkozása a valós térben, ahogy a tekintetek találkoznak, az ajkak összeérnek, és az ismerkedők kitapogatják, hogy összeillenek-e.
Korábban sok munkával járt megírni egy levelet, megcímezni és felbélyegezni egy borítékot, és elvinni a postaládáig. Napokba, hetekbe, esetleg hónapokba telt, mire választ kaptunk. Ma összeüthetek egy e-mailt, elküldhetem a világ másik felére, és (ha a címzett épp online van) egy percen belül választ kaphatok rá. Megspóroltam egy csomó időt és vesződséget, de nyugodtabb lett vajon az életem? Sajnos nem. A kézzel írt levelek korában az emberek általában csak akkor írtak, ha fontos mondanivalójuk akadt. Nem vetették papírra az első dolgot, ami az eszükbe jutott, hanem apróra átgondolták, mit akarnak mondani, és hogyan fogalmazzák meg. Hasonlóképen átgondolt válaszra is számítottak. A legtöbben nem írtak, és nem is kaptak havi néhány levélnél többet, és csak nagy ritkán éreztek kényszert arra, hogy nyomban válaszoljanak egyre. Ma napi több tucat e-mailt kapok olyanoktól, akik azonnali választ várnak. Azt gondoltuk, időt takarítunk meg; ehelyett tízszeres fordulatszámra pörgettük fel az élet mókuskerekét, és sokkal szorongóbbá, idegesebbé tettük napjainkat.
Fizetésünket banki átutalással kapjuk, nem borítékban, mint hajdanán, a bankból kártyával vehetünk fel pénzt ATM-nél, és fizethetünk (ma már többnyire érintéssel) a boltban, elmúltak azok az idők, amikor a piacon a kofaasszonynál alkudoztunk a krumpli áráról. A bankrendszer is tiszta elektronika, otthonról interneten intézhetjük pénzügyeinket. Vásárláskor az árucikknek vonalkódja van a csomagoláson, kimért árunál a mérleg ad vonalkódot, a pénztárnál (ma már sok esetben automata pénztárnál) a szkenner azonosítja a vonalkódot, és számlát készít, a pénztáros sokszor csak tologatja az árut. A felelősségteljes munkát elektronika végzi. A bolt a forgalmat vonalban azonnal jelzi a NAV-nál, megkönnyítve a "bevallás" sok hibalehetőséget tartalmazó munkáját. Ma már egyre inkább kártyával fizetünk, bankszámlánk terhére. Ezek a hétköznapi dolgok mind elektronikával működnek, hamis tehát az a közfelfogás, hogy az elektronika ott kezdődik, amikor hazamegyek és bekapcsolom a tévét, vagy zenét hallgatok.
A technológia fejlődési folyamatának van egy belső logikája, melyben felfedezést felfedezés követ: egyik következik a másikból, több különböző lehetőségből következik egy újabb, szintetizált lehetőség, így halad előre a technika. Ebben a folyamatban egyre kevesebb szerepet játszanak az emberi értékek avagy a biológiai, ökológiai rendszerek igényei.
Ma több valós idejű adathoz jut hozzá egy analfabéta szobafestő, mint pár éve a titkosszolgálat. Megyek a városban, és realben látom, hogy hol milyen a forgalmi helyzet. Nem egy kis maki vagyok, aki azt se tudja, mi vár rá a következő utcasarkon, hanem fentről rálátok mindenre. Ezzel élni kell.
Napjainkban már tarthatatlanok az olyan oktatási rendszerek, amelyek megtanítanak a latin igék ragozására, de soha nem ismertetik meg a tanulókkal az algoritmusírás logikáját. Elfogadhatatlan, hogy valaki akár három nyelven is beszél, de halvány fogalma sincs arról, milyen nyelven beszél egy számítógép.
Az új technológia önmagában se nem jó, se nem gonosz. Minden azon áll vagy bukik, hogy az emberek hogyan használják.