Színház
Vannak darabok, amelyek csak egyszer sikerülnek, és vannak mások, amelyek sokszor buknak meg. Vannak darabok, amelyek tetszenek, és vannak olyanok, amelyek vonzanak. Mert nem mindig azok tetszenek, amelyek vonzanak, és nem mindig azok vonzanak, amelyek tetszenek.
A legtöbb színház műsorát ezzel lehet jellemezni: véletlen siker és váratlan bukás.
A színház feladata csak az lehet, hogy aki két és fél órára beül a nézőtérre, azzal képes legyen elfeledtetni, hogy mi történik az épületen kívül. Vígjáték, dráma vagy kabaré - teljesen mindegy. A lényeg, hogy szórakozzon a nép.
A legtöbb férfi a közönségben nem a komikusok vagy a varieté többi műsorszáma miatt jön a színházba, hanem azért, hogy a gyönyörű lányokon legeltesse a tekintetét, akik hivalkodó ruhákban parádéznak a színpadon.
A műveltség terjesztésére és az előítéletek legyőzésére nincs hatékonyabb eszköz, mint a cirkusz és a színház.
Egy unalmas könyvet eldobhatsz. Ha egy festmény ízléstelen, becsukhatod a szemed. De rossz színház olyan, mint a fogászati kezelés: kénytelen vagy a székben maradni, eltűrve, míg a szörnyű procedúra véget ér.
Mi a színház? Egy fajta kibernetikai gép. Nyugalmi állapotában ez a gép a függöny mögött rejtőzik. De mihelyt felfedik, hozzálát, hogy bizonyos számú üzenetet küldjön számunkra. Ezen üzeneteknek az a különös tulajdonsága, hogy szimultánok és ugyanakkor különböző ritmusúak; az előadás egy bizonyos pontján egy időben hat vagy hét információt kapunk (ezek: a díszlet, a ruhák, a megvilágítás, a színészek helye, mozdulatai, arcjátéka, szavai), de ezen információk közül egyesek megmaradnak, tartósak (pl. a díszlet), míg mások változnak (a szavak, a mozdulatok); tehát így valódi információs polifóniával állunk szemben, és ez az, amit színpadi hatásnak nevezünk: a jelek egy bizonyos sűrűsége.
A színháznak meg kellene maradni Thália templomának, ahol az emóció, az érzelmek és a lélek viszi a prímet, nem pedig a hideg, tiszta ész és logika. Élesen le kellene választani a kettőt.
A müvészetnek meg kell hagyni nemes mezitelenségét. A jelmezek gazdagsága és a diszletek fénye megfojtják a drámát, amely nem kiván más diszt, mint a cselekvés nagyszerüségét és a jellemek igazságát.
Halálra van ítélve minden kapcsolat, amelyik színházban köttetik, akár bévül legyen, akár kívüle.
Nyári színház, tanyaszínház, szekérszínház, csűrszínház, pajtaszínház - nincs a magyar népi építészetnek olyan vívmánya, amelyből szempillantás alatt ne lehetne színpadot rittyenteni, és nincs a magyar színészek között egy sem, aki arra fel akarna lépni. Aztán mégis. Mert van az a pénz. Illetve éppen hogy nincs.
Sok disznóság történik egy színházban, de a betyárbecsületre számíthatunk. Ezt persze hívhatnánk körkörös hazugságnak is. Egymást fedező, egymásra vigyázó önzésnek.
A vicc akkor is elsül, ha nincs poén, csak a színész úgy mondja el, mintha lenne. Ez olyankor fordul elő, amikor szöveget felejt az ember, vagy éppen magát a viccet. A néző a hangsúlyból viccnek érzi, és ugyan nem érti, de mivel az egész nézőtér nevet, azt hiszi, vele van baj. Ezért kell a sok néző, ezért jó a telt ház, mert szöktetik egymást a nézők.
Színházban csak akkor érdemes megsértődni, ha már szárad a tinta az új szerződésen.
Facebook
Pinterest