Színház
A színházban minden képlékeny, mindig mindent elölről kell kezdeni. Ismerkedsz a szereppel, puhítod, van rá hat heted, és egy rendeződ, aki segít. Bejárhatod az utakat, hibázhatsz, amíg a végén kialakul valamilyen végeredmény - amit a kritika vagy lehúz, vagy még jobban lehúz. Ha egyáltalán írnak róla. A film pedig a pillanat művészete. Egyszer kell nagyon igaznak, nagyon jónak, nagyon őszintének lenni.
Az utolsó próba és az első főpróba közötti időszakban vannak a "technikai próbák". Minden újsütetű írónak azt tanácsolom, hogy ilyenkor vegyen ki szabadságot. Olyan, mint nézni, ahogy nő a fű. Harminc másodperccel az után, hogy az ember kényelmesen helyet foglalt, hogy megtekintse élete művét a színpadon, valaki mikrofont ragad, hogy behangolja a fényeket. Vagy összeomlik a díszlet, és mindenkit elküldenek két órára, miközben az agyonhajszolt színpadi személyzettel, akiket az idegbajos főnökük hajt, üvöltözik velük a rendező, aki a színfalak mögött dolgozó háttérmunkásokat vegzálja, s ezalatt azon lovagol, hogy a producer a leginkompetensebb alak az egész színházi világban.
Akkor komikus valami, ha azt tiszta szívvel, őszintén és mélyről jövően csináljuk. Ha elmókázom, kevésbé hat.
A jó rendező olyan, mint egy idegenvezető, kézen fog és elvezet egy számomra ismeretlen tájra...
A színdarab már csak ilyen (...). A felvonások és jelenetek sokkal rendezettebbek, mint az unalmas világban. Ha az ember nem vigyáz, elsodorhatja a karakter.
A jó színház mindig társadalomkritikus és mindig éles dolgokat fogalmaz meg.
A néző (...) feloldozást nyer attól, hogy azt látja mástól a színpadon szélesebben, hangosabban, teátrálisabban, amit ő is megél a saját életében.
A színháznak csak sejtetnie kell. Nem helyes, ha direkten kimondódnak a dolgok, mert az megosztja a nézőket.
Facebook
Pinterest